A riói olimpikon Kopasz Bálint nem talált legyőzőre Szegeden

Csütörtökön 34 magyarral rajtol a kajak-kenu vb

2017. 08. 23.
Megosztás


Minden szakágban szeretne olimpiai számban érmet szerezni a magyar kajak-kenu válogatott, amely csütörtöktől vasárnapig a csehországi Racicében szerepel az év fő versenyén, a világbajnokságon.

A júliusi, plovdivi Európa-bajnokságon kimagaslóan teljesített az együttes, tíz arany-, valamint három-három ezüst- és bronzérmet gyűjtött, de ahogy Hüttner Csaba szövetségi kapitány fogalmazott: a vb az más kávéház. Szerinte a kontinensviadalon nyújtott szereplésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert bár a magyar csapat is jól felkészült, a többi nemzet versenyzői is jobb formában fognak érkezni a vb-re, mint az Eb-re.

A szakember azt mondta, az Eb és a világbajnokság közötti öt hét jól és eredményesen telt el, mindenki tettre kész, a versenyzők és az edzők is alig várják már a rajtot. Hozzátette: terhet nem akar rakni a sportolókra, szeretné, ha mindenki ki tudná hozni magából a maximumot, s ha ez sikerül, egy harmadik vagy hatodik helynek is örülni fognak.

A 34 fős magyar csapat összetétele igencsak vegyes, többen életük első felnőtt vb-jén vesznek majd részt, míg a 39 éves korelnök, a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán már pályafutása 12. világbajnokságán száll vízre, kereken húsz éve debütált.

A legtöbb számban Medveczky Erika indul majd a magyarok közül, a 29 éves versenyző K-1 és K-4 500 méteren, valamint K-2 1000 méteren áll rajthoz. Mint mondja, a tavalyi edzőváltás - immár Csipes Ferenccel készül - meghozta az áttörést a pályafutásában, mert korábban ugyan nyert két világbajnoki címet 1000 méter egyesben, de most végre az olimpiai egyes számban is ott lehet a vb mezőnyében. Hozzátette: természetesen meg akar felelni az elvárásoknak, de elsősorban magának szeretne bizonyítani.

Európa-bajnokságot korábban már rendeztek Racicében, világbajnokságnak azonban most először ad otthont a Prágától 60 kilométerre északra fekvő település. A verseny szombati és vasárnapi döntőit élőben közvetíti majd az M4 Sport.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)