Dakar: Sebestyén és Dési is javított

Dakar: Sebestyén és Dési is javított

2014. 01. 08.
Megosztás

A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós trió a 79. időt autózta a Dakar-rali harmadik szakaszán, amely után összetettben a 80.-ról feljött a 73. helyre. A motoros Dési János a 49. lett, összetettben tizenhárom pozíciót javítva a 63.

Kiesett a quados Somfai Mátyás a Dél-Amerikában zajló Dakar-raliról. A versenyző zúzódásokkal megúszta balesetét.
A Sandlander-csapat tájékoztatása szerint Somfai járműve egy szakadékba zuhant a keddi etapon, amelynek mindössze húsz perc pihenő után vágott neki a sportoló azt követően, hogy hétfőn az üzemanyag-adagoló meghibásodása miatt túl sok időt veszítve ért célba.
Ugyanezen a helyen szenvedett nem sokkal korábban balesetet a kétszeres Dakar-győztes quados, Marcos Patronelli is, aki hasonló módon óriási szerencsével kisebb sérülésekkel megúszta a helyzetet, quadja azonban ugyancsak a szakadék alján áll megsemmisülve – tudatta közleményében a Sandlander-csapat.

3. szakasz, San Rafael-San Juan:

autók (108 célba érkező alapján), 596 km, ebből 301 km mért szakasz: 1. Nani Roma, Michel Perin (spanyol, francia, Mini) 2:58:52 óra, 2. Krzysztof Holowczyc, Konsztantyin Zsilcov (lengyel, orosz, Mini) 1:07 perc hátrány, 3. Leeroy Poulter, Robert Howie (dél-afrikai, Toyota) 3:19 p h.,...79. Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) 1:42:41 ó h.

Az összetett állása:
1. Roma, Perin 9:20:13 óra, 2. Orlando Terranova, Paulo Fiuza (argentin, portugál, Mini) 9:06 p hátrány, 3. Nasszer Al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Mini) 10:00 p h.,...73. Sebestyén, Bognár, Ungvári 6:48:02 p h.

motorok (118 célba érkező alapján), 665 km, ebből 375 km a mért szakasz: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 3:47:03 óra, 2. Cyril Despres (francia, Yamaha) 4:41 p hátrány, 3. Marc Coma (spanyol, KTM) 6:56 p h., ...49. Dési János (KTM) 1:54:35 ó h.

Az összetett állása:
1. Barreda Bort 9:56:44 óra, 2. Despres 13:04 p h., 3. Coma 13:56 p h.,...63. Dési 4:05:10 ó h.

(Forrás: NSO)