Krisztián mindent megtett azért, hogy 80 évvel Pelle Pista bácsi Los Angeles-i „lovas” győzelme után ő lehessen ennek a nehéz tornaszernek a negyedik magyar olimpiai bajnoka.

Nagyszerű dolog, hogy a Magyar Torna Szövetség elnökeként és a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai alelnökeként én is ott lehetek a londoni olimpián, és szurkolhatok ennek a rokonszenves fiatalembernek, akit csak egy különleges balszerencse akadályozhat meg sportpályafutása eddig legnagyobb sikerének a kivívásában” – nyilatkozta Magyar Zoltán (58), Montreal és Moszkva olimpiai bajnoka a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának, nem sokkal azelőtt, hogy útra kelt volna Londonba.

A sportág egyik „feltalálójaként” is emlegetett egykori tornász világhírességet hiába kérlelték a moszkvai győzelme után, nem várta ki az 1983-ban Budapesten megrendezett világbajnokságot, háta mögött két olimpiai diadallal, valamint három-három világ- illetve Európa-bajnoki győzelemmel visszavonult és egy ideig semmiféle szerepet nem is vállalt a torna világában.

„Megtisztelő számomra, hogy ma is kijár nekem a „feltaláló” cím, de a nagy újításokhoz kellett egy türelmes, ötletekben gazdag és az élete nagy részét a tornának szentelő mester is, egykori edzőm Vigh László, akinek a számára, hogy úgy mondjam, nem mindig voltam „egyszerű eset”. Ma már viszont csak a szépre, a szép napokra emlékezhetünk, amelyekből szerencsére éppen elég köszöntött ránk.”

Dr. Magyar Zoltán tisztában van azzal, hogy az olimpiai aranyat érő gyakorlataival és azok tökéletes végrehajtásával semmire sem mehetne egy mai világversenyen, mert a sportága az elmúlt két évtizedben – nem mindig az előnyére – nagyot, sőt inkább óriásit változott.

„Szinte nincs olyan élvonalbeli tornász, aki a rólam elnevezett „Magyar-vándort” ne építené be a gyakorlatába, az egy kör alatt végrehajtott „Magyar orsó” viszont ma is egy olyan elemnek számít, amelynek bemutatására csak néhányan mernek vállalkozni. Nem hittem volna, hogy harminckét évvel a visszavonulásom után az „orsó” még mindig toplistás kombinációnak számít a versenyzők és a pontozóbírók szemében is.”

A versenyzői pályafutása után kemény munkával állatorvosi diplomát szerzett sportember kritikus szemmel figyeli sportágának átalakulását és még azt a minősítést is bátor kimondani, hogy a nemzetközi szövetség stratégái által kijelölt irány akár még zsákutcába is vezethet.

"Lassan ott tartunk, hogy egy tornászt nem lehet az alkatáról úgy felismerni, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Manapság a lovon és a nyújtón a 180 centiméter magas, hosszú végtagokkal megáldott versenyzők aratják le a babérokat, miközben a gyűrűn azoknak van csak igazán esélye, aki alig 160 centire nőttek meg. A nemzetközi szövetség arra kötelezte a szerspecialistákat, hogy három szeren is bizonyítsanak, máskülönben nem kvalifikálhatják magukat az olimpiára. Rossz volt nézni a világbajnokságon az erre a megmérettetésre hiányosan felkészült versenyzők vesszőfutását, és ezen az akadálypályán még Berki Krisztián is zavarba jött, de még szerencse, hogy nem bukott fel…”

Magyar Zoltán londoni napjainak a legjavát „hivatalból” a tornaversenyeken tölti majd el, de szeretne ellátogatni az úszók, a birkózók és a cselgáncsozók, valamint az atléták és a kajak-kenuzók küzdelmeire is. Már most eldöntötte magában, hogy sportvezetői tiszteiről legkésőbb négy év múlva le fog mondani, de tanácsokkal azután is szívesen lát el mindenkit, aki ad véleményére.

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat, Szalay Péter)