Elsőként érdemes szót ejtenünk a szellemi olimpiákról, hiszen összesen hét alkalommal, 1912-tól (Stockholm), egészen 1948-ig (London) a legkiválóbb és legkreatívabb elmék is megmérkőztek egymással az ötkarikás győzelemért. Irodalom, szobrászat, festészet, építészet és zene kategóriákban díjazták az indulókat.

Hazánk kitett magáért: egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmes kiválóságot adtunk a világnak ebben a „sportágban”. A dobogó képzeletbeli legfelső fokára (nem volt a helyszínen, így a rádióból értesült a győzelméről) dr. Mező Ferenc állhatott 1928-ban az „Olimpiai játékok története” című munkájáért.



1924-ben ezüstérmes lett Hajós Alfréd és Lauber Dezső közös stadionterve.

Manno Miltiades az 1932-es Los Angeles-i játékokon a „Birkózók” című alkotásával került a második helyre. Manno a magyar sport polihisztora, hiszen egyszemélyben profi labdarúgó, atléta, olimpikon evezős, de nevéhez fűződik a Ferencváros turulmadaras jelvényének terve is.

Kalandos életutat tudhat maga mögött a szintén szellemi olimpiai érmes Dr. Földes Éva. 1941-ben származása miatt eltiltották az újságírástól, 1944-ben Németországba deportálták. 1945-ben szabadult a mauthauseni koncentrációs táborból és hazatérése után ismét újságíróként tevékenykedett. Az 1948. évi olimpián a magyar csapat titkáraként és tolmácsaként vett részt. A Fiatalság forrása című művével az olimpia művészeti versenyének epikai művek versenyágában harmadik helyezést ért el.

Az első újkori olimpiákon kísérleti jelleggel több sport fordult meg hosszabb-rövidebb ideig a műsorszámok között. Athénban 1896-ban 9 sportág több mint 40 számában mérkőztek meg a sportolók. Például 15 méteres kötélmászásban is, ahol szigorúan csak kezeket lehetett használni.

Olimpiai versenyszám volt a matrózok úszóversenye, amelyen csak a Görög Királyi Flotta tengerészei indulhattak. Hárman neveztek, és a 100 méteren győztes Malokinisz 2:20.4 perces eredménye messze elmaradt a „civil” 100 m-es bajnok Hajós Alfréd 1:22.2-es idejétől.



Ötfős csapatok feszültek egymásnak a kötélhúzó versenyeken 1900 és 1920 között. A nemzeti együtteseken kívül a számban a rendőrcsapatok, kifejezetten a Londoni Rendőrkapitányság húzóemberei értek el nagy sikereket.

Négy nemzet tizennégy versenyzője indult 1900-ban, Párizsban, víz alatti úszásban. A győztes francia Charles de Vendeville 68,4 másodperc alatt 60 métert tett meg.



Először és utoljára 1908-ban mérték össze olimpián a tudásukat a versenyzők technikai segítséggel: három kategóriában is motorcsónak versenyt rendeztek. A pilóták maximum 30 km/h-s sebességgel tudták a szelni a hullámokat, ami nem tűnik izmosnak a modern versenyhajók 150 km/h-s tempójához képest. A futamok rossz időben kerültek megrendezésre, így a nézők számára szinte követhetetlenek voltak. A versenyzők nagy része technikai hibák miatt célba sem ért. Nem csoda, hogy több olimpián már nem tűzték műsorra ezt a számot.

Szintén érdekes kezdeményezés volt, amikor tizenhétfős tengerészeti csónakokkal mérték össze tudásukat az evezősök.

Izgalmas volt a századforduló olimpiáján a három „helyből” szám: a helyből magasugrás, a helyből távolugrás és a helyből hármasugrás. A legnagyobb csillag Ray Ewry volt, az amerikai gumiember a gyermekbénulást leküzdve 1900 és 1908 között mindhárom számban nyert aranyérmet.

Stockholmban, 1912-ben a dobószámokban kétkezes viadalt rendezzenek. Vagyis a dobóatlétáknak jobb és bal kézzel is kellett versenyezniük gerelyhajításban, súlylökésben és diszkoszvetésben is. A legjobb jobb-bal eredményeik összeadásából született meg a végeredmény.

(MOB-összeállítás, képek: Wikipedia, formula.hu)