Elfogadott költségvetése van a MOB-nak

2013. 05. 24.
Megosztás

Idei első közgyűlését tartotta a Magyar Olimpiai Bizottság a MOM Kulturális Központ színháztermében, pénteken délelőtt. A 234 MOB-tagból 124-en regisztráltak, a közgyűlés tehát határozatképes volt.

Borkai Zsolt MOB-elnök a hagyományoknak megfelelően először megemlékezett az előző közgyűlés óta elhunyt olimpikonokról, majd köszöntötte az új MOB-tagokat.

A 2012. február 26-ai és április 22-ei közgyűlés határozatairól újra szavaztak a jelenlévők, akik valamennyi, akkor elfogadott határozatot nagy többséggel megerősítettek. Ezzel a döntéssel, három éven belül harmadszor választották meg Borkai Zsoltot a MOB elnökének.

A tagság egyhangúlag fogadta el az elnökség 2012. évi szakmai beszámolóját, a könyvvizsgálói jelentést, a felügyelő bizottság éves beszámolóját, és annak 2013. évi munkatervét, a MOB 2012. évi beszámolóját és közhasznúsági mellékletét.

Az olimpiai tagozathoz tartozó jelenlévők ellenszavazat nélkül döntöttek a Szocsi Téli Olimpiai Játékokon való részvételről.

A MOB 2013. évi költségvetéséhez több módosító indítvány is érkezett, például a fogyatékosok sportjával foglalkozó szervezetek szerettek volna több működési támogatást kapni, illetve az universiadéra utazó magyar csapat utaztatására fordítható keretösszeget kívánta megemelni a MEFS jelen lévő képviselője. A tagság figyelembe véve Borkai Zsolt kiegészítéseit, hozzászólásait (a MOB elnöke a hatékony gazdálkodásra, a feladatközpontú támogatásra és az elnöki tiszteletdíjak egységesítésére – kívánatos lenne, ha hozzá hasonlóan minden elnök társadalmi munkában látná el a faladatát – hívta fel a figyelmet) végül hét tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül, az elnökség által beterjesztett költségvetést fogadta el 2013-ra.

Az utolsó napirendi pont, az alapszabály-módosítás tárgyalásakor kiderült, hogy a közgyűlés határozatképtelen lett, mert időközben többen távoztak a teremből. A közjegyző jelenlétében megtartott létszámellenőrzés igazolta ezt, így Borkai Zsolt levezető elnök berekesztette a közgyűlést, és bejelentette, hogy a törvény által előírt leghamarabbi időben rendkívüli közgyűlést tart a MOB.

(Fotók: Kovács Anikó)