Elhunyt Séllyei István olimpiai pontszerző birkózó

Elhunyt Séllyei István olimpiai pontszerző birkózó

2020. 07. 20.
Megosztás


Életének 70. évében rövid betegség után váratlanul elhunyt Séllyei István, olimpiai és világbajnoki hatodik helyezett birkózó - tette közzé honlapján a Magyar Birkózó Szövetség.

Séllyei István 1950. június 8-án született Egerben. 1963-ban kezdett sportolni a Hajdúszoboszlón, majd 1967-től a Debreceni VSC versenyzője lett. 1969-ben a Budapesti Honvédhoz igazolt egy évre, ezután a Vasas SC-hez került, ahol egyéniben három, csapatban pedig hat országos bajnoki címet szerzett. A Vasas 1986-ban örökös bajnoki címmel ismerte el.

1975-ben a válogatottságot is kiharcolta, a minszki világbajnokságon hatodik lett, majd rá egy évre Montreálban, az olimpián is szőnyegre lépett, ahol a kötöttfogású 90 kilogrammosok között szintén hatodikként zárt. Aktív birkózókarrierjét nem sokkal ezután fejezte be.

A Magyar Olimpiai Bizottság osztozik Séllyei István családja gyászában.

(MBSZ, MOB, fotó: MTI/Petrovits László)