Hét magyar érem zárásként az EYOF-on, harmadik hely a nemzetek között

EYOF-beszámoló a MOB kiadásában

2017. 10. 27.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Bizottság októberi közgyűlésén a tagság elfogadta a 2017-es, győri, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál beszámolóját. A képekkel illusztrált dokumentumot a MOB honlapjáról letölthetik.

A közgyűlésen a júliusi, hazai rendezésű olimpiai eseményről Fábián László sportigazgató, a győri magyar EYOF-csapat vezetője a tartott beszámolót. Méltatta a szervezést, a fiatalok eredményeit, ami, ahogy fogalmazott: „minden várakozást felülmúlt".

Az EYOF-on 10 sportágban 152 magyar fiatal vett részt, 50 ország között az összesített éremtáblán 41 éremmel a harmadik helyen végeztünk. Fábián László elmondta, a MOB több szakmai területen segítette a sikeres szervezést, lebonyolítást. Kulcsár Krisztián külön köszönetét fejezte ki a MOB munkatársainak közreműködéséért. A résztvevők megkapták a közgyűlésre készült nyomtatott összefoglalót.

A beszámoló ide kattintva pdf-formátumban megtekinthető.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)