Ezüst és bronzérem az Eb-n

Ezüst és bronzérem az Eb-n

2012. 03. 09.
Megosztás

A csütörtökön megrendezett négy súlycsoportnak összesen 79 indulója volt.

Elsőként szétterítették a szőnyegeken a legnépesebb súlycsoport (26 induló), a szabadfogás 74 kilósainak selejtezőjét.

Hatos simán túllépett észt ellenfelén. A szombathelyinek következett a finn Rantala, aki kicsit nyögvenyelősen, 1+:1, 3:1-re verte spanyol ellenfelét, de Gábor őt is elintézte két, sima menetben.

Bemutatkozott a legnagyobb ellenfél, a kétszeres világbajnok, orosz Cargus: 6:0, 4:0-ra verte a görög Matszalint. Következhetett tehát a Hatos – Cargus mérkőzés az elődöntőbe jutásért.

Addig azért volt módunk még ujjongásra is. Ligeti Dani (a képen) ugyanis három menetben megverte a tavalyi vébé bronzérmesét, a grúz Modzmanasvilit, és akár a döntőig is megnyílt az út előtte.

Szőnyegre lépett Barka Emese, és a fehérorosz Susko elleni győzelme nyomán négy mérkőzés után is száz százalékos maradt a magyar küldöttség a negyedik versenynapon.
Aztán Ligeti megszerezte az ötödik győzelmünket is, zsinórban. A spanyol Cuba ellen hozta a kötelezőt, és bejutott az elődöntőbe!

Fél öt tájban csúcsra szökött az érdeklődés az Európa-bajnokság iránt. Bár az eredményközlő honlapot nem lehetet elérni, de jelentkezett Belgrádból Maróthy István, a szövetség szakmai alelnöke a nagyszerű hírrel: Ligeti Dani újabb győzelemmel bejutott a döntőbe.
De hogy megmaradjunk az eredeti idősorrendben... Amint az várható volt, előbb-utóbb vereség is született. Mindjárt kettő. Az ukrán Szinisin elég rendesen ledarálta Emesét, aztán viszont nyert az elődöntőben is. A román Pavalt verte 1:0, 3:2-re, és ezzel a magyar lány a vigaszágra került.

Hatos ismét hatalmas csatára késztette Cargust, de megint alulmaradt, két egypontos menetben. A kétszeres világbajnok orosz az elődöntőben aztán 1+:1, 3:0-ra legyőzte az ukrán Bilocerkivszkijt, megnyitva ezáltal az utat Hatosnak is a bronzérem felé.

Ligeti Dani az elődöntőben rendesen elverte a bolgár Kumcsevet, és kilenc év után birkózhat ismét Eb-aranyéremért magyar szabadfogású versenyző. Akkor, legutoljára, a rigai magyar döntős, Ritter Árpád megragadta a nagy lehetőséget, és másodszor került a fejére a kontinens koronája.

Megjegyzés: a szerdai versenynapon az Eb eredményközlő rendszerében nem volt elérhető a szabadfogás 55 kg-os súlycsoportjának végső sorrendje. Azóta a hibát kiküszöbölték, és hivatalossá vált: Molnár Róbert a 9. helyen végzett.

A magyar versenyzők csütörtöki eredményei:

Selejtező

Szf 74 kg: Hatos Gábor – Elar Hani (észt) 2:0, 3:0

Nyolcaddöntő

Szf 74 kg: Hatos Gábor – Rolle Rantala (finn) 2:0, 5:0

Szf 120 kg: Ligeti Dániel – David Modzmanasvili (grúz) a magyar versenyző három menetben nyert, az információs rendszerben megjelent eredmény (1:0, 0:1, 7:8) azonban értelmezhetetlen

Nők, 55 kg: Barka Emese – Nagyezsda Susko (fehérorosz) 1:0, 4:2

Negyeddöntő

Nők, 55 kg: Natalja Szinisin (ukrán) – Barka Emese 7:1, 7:3
Szf 74 kg: Gyenyisz Cargus (orosz) – Hatos Gábor 1:0, 1:0
Szf 120 kg: Ligeti Dániel – José Cuba (spanyol) 7:1, 2:1

Vigaszág

Nők 55 kg: Roksana Zasina (lengyel) – Barka Emese 6:2, 3:0
Szf 74 kg: Hatos Gábor – Oleg Matszalin (görög) 1:0, 2:0

Elődöntő

Szf 120 kg: Ligeti Dániel – Dimitar Kumcsev (bolgár) 3:0, 5:1

Bronzmérkőzés

Szf 74 kg: Hatos Gábor – Oleg Bilocerkovszkij (ukrán) 1:0, 1:0

Döntő

Szf 120 kg: Taha Akgül (török) – Ligeti Dániel 1.0, 3:2

A versenynap végeredményei:

Nők:
55 kg (19 induló). Döntő: Szinisin – Mattsson 0:3, 3:0, 3:2
Európa-bajnok: Natalja Szinisin (Ukrajna), 2. Sofia Mattsson (Svédország), 3. Marija Gurova (Oroszország) és Ana Maria Paval (Románia), 5. Maria Prevolaraki (Görögország) és Roksana Zasina (Lengyelország), … 9. Barka Emese
67 kg (14). Döntő: Johansson – Cserkaszova 3:0, 1:4, 1:0
Európa-bajnok: Hanna Johansson (Svédország), 2. Alla Cserkaszova (Oroszország), 3. Nadja Szemjoncova (Azerbajdzsán) és Dzsanan Manolova (Bulgária), 5. Julija Bartnovszkaja (Oroszország) és Kristine Orbova (Lettország)

Szabadfogás,

Férfiak:
74 kg (26). Döntő: Cargus – Hucisvili 1:0, 4:0
Európa-bajnok: Gyenyisz Cargus (Oroszország), 2. David Hucisvili (Grúzia), 3. HATOS GÁBOR (MAGYARORSZÁG) és Alekszandr Gosztyijev (Azerbajdzsán), 5. Oleg Bilocerkovszkij (Ukrajna) és Söner Demirtas (Törökország)
120 kg (20)
A szervezők – hihetetlen módon – megfeledkeztek a hivatalos eredményközlésről.

(Forrás: birkózó szövetség)