SZA 4153

Fájó kézivereség Egyiptomtól

2024. 07. 27.
Megosztás

Rendkívül szívós Egyiptommal találkozott a férfi kézilabda-csapatunk, amely nyolcgólos hátrányból is egyenlített, végül mégis pont nélkül maradt.

Tiszta hazai pálya – ez már a kezdéskor világosan látszott a kézilabda-csarnokban.

Csütörtökön, a nők meccsén is látszódtak Arena Paris Sudben a magyar zászlók, csak hát akkor a házigazda (és olimpiai címvédő) Franciaország volt az ellenfél. Most viszont a férfiak Egyiptommal találkoztak, úgyhogy a Párizshoz mért földrajzi közelség is nekünk dolgozott a drukkerversenyben.

Ennek megfelelően a pályát körülölelő mind a négy lelátórészen magyar fölény mutatkozott, pluszban Sulyok Tamás köztársasági elnök is a helyszínen tekintette meg a hatvan percet.

Azt viszont nem állíthatnánk, hogy lehengerlően kezdtünk volna, mert 0–2-vel és 3–7-tel nyitottunk. Ekkor megállapítottuk, hogy a mínusz négy, az semmi, hiszen a francia hölgyek pont ekkora hátrányból nyertek a mieink ellen, ráadásul most a fiaink is felzárkóztak 6–7-ig, és úgy tűnt, rendbejöttek a dolgok.

Csakhogy az egyiptomiak máshogy gondolták, hirtelen ismét elléptek, és nem is kicsit, 7–15-ig.

SZA 4154

Ehhez képest gyakorlatilag biztatónak tűnt, hogy a szünetre „csupán” négygólos hátrányban mehettünk – ugyanakkor sajnos elismerően nyugtázhattuk, hogy az egyiptomiak szövetségi kapitánya, a spanyol Juan Carlos Pastor nem hiába töltött el nálunk annyi időt.

Na de aztán a második félidőben a másik arcát is megmutatta a csapatunk!

A fiúk előbb szívós munkával dolgoztak le egy-két gólt a hátrányból, aztán kivágtak egy részhajrát, ennek következtében a 43. percre másodszor állt döntetlenre a mérkőzés: a kezdeti 0–0 után most 23–23-ra.

SZA 4297

De valahogy az egyiptomiak nem akardództak átadni a vezetést, sőt, sajnos végig könnyebben szerezték a góljaikat, ráadásul stratégiailag fontos pillanatban, 28–29-nél egy véleményes játékvezetői ítélet is nekik segített: támadhattak tovább, szereztek egy szerencsés találatot, majd labdavesztéseink utáni lerohanásból még kettőt, és hirtelen mínusz négyre álltunk.

Innen pedig már nem volt visszaút, csak némi mézesmadzag: a fiúk még egyszer, de sajnos utoljára felzárkóztak egyetlen gólra, viszont egy kétperces kiállítás elvitte az utolsó reményeinket.

Hétfő este 21.00-kor Argentína ellen folytatódik a csoportkör.

KÉZILABDA, FÉRFIAK
B-csoport, 1. forduló: Magyarország–Egyiptom 32–35 (15–19)

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílik a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos lesz.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.