Szocsi 2014: Gyorsjelentés a sípályáról, Kovács Barna értékel

Február harmadikán vesznek végső búcsút Kovács Barnabástól

2017. 01. 18.
Megosztás


Február harmadikán, pénteken 9.45-kor vesznek végső búcsút az Óbudai Temetőben a január elsején tragikus autóbalesetben elhunyt Kovács Barnabástól, az északi sízők egykori szövetségi kapitányától.

A magyar sísport „doyenje” több mint fél évszázadot töltött a sportágban, több mint négy évtizedig látott el edzői, sportvezetői feladatokat. Több nemzeti válogatottal összesen hat téli olimpián, továbbá több mint tíz világbajnokságon vett részt.

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára megrendülten emlékezett a szakemberre. „Kovács Barnabás halála nagy veszteség az olimpiai mozgalom számára. Évtizedekre visszamenőleg segítette, koordinálta a magyar sízők olimpiai felkészülését, részvételét. Korábbi beosztásomban, sportigazgató-helyettesként sokszor ültem vele együtt a megbeszéléseken; rendkívül felkészült szakember volt, hatalmas tapasztalattal. Minden alkalommal konstruktív együttműködést mutatott, mindig szem előtt tartotta a sportolók érdekeit. Legutóbb tavaly, a téli ifjúsági olimpián, Lillehammerben kísérte végig sízőink szereplését. Aktívan részt vett az alig egy hónap múlva kezdődő téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, illetve a jövő februári, pjongcsangi téli olimpia magyar vonatkozású előkészületeiben. A MOB nevében ezúton is részvétemet fejezem ki hozzátartozóinak és a sízők nagy családjának” – fogalmazott dr. Bartha Csaba.

Kovács Barnabás búcsúztatása február 3-án (péntek) 9.45-kor kezdődik az Óbudai Temető központi ravatalozójának Főnix Termében. A hozzátartozók kérik, hogy a megemlékezők a szertartásra csak egy szál virággal érkezzenek.

(MOB)