Felszabadultan az aranyakért

Felszabadultan az aranyakért

2013. 05. 09.
Megosztás

Felsorakoztatjuk legjobbjainkat, Douchev-Janics Natasa kivételével az összes aktív olimpiai bajnok kajakosunk ott lesz a pénteken kezdődő szegedi világkupán a női mezőnyben.

Már napok óta nagy a jövés-menés a Maty-éren, rendre érkeznek a pénteken kezdődő szegedi Világkupán induló csapatok. A kedd azonban elég időt és helyet adott arra, hogy olimpiai bajnok négyesünk, azaz Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas-Zur Krisztina ismét vízre tegye a hajóját. A lányok London óta először ültek össze, a parton hosszas szerelgetéssel múlatták az időt, hiszen új négyest küldenek majd harcba a hétvégi versenyen és fontos, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat. Még úgy is, hogy számukra ez a Világkupa nem bír igazi téttel, a magyar versenyzőknek ugyanis két hét múlva rendezik meg az idei világversenyekkel kapcsolatos első válogatóversenyt.

Szabó Gabriella és Kovács Katalin éppen ezért csak négyesben indul, ám Kozák Danuta három, Fazekas-Zur Krisztina két számban is ott lesz majd a szegedi nemzetközi viadalon.

„Az elmúlt időszakban természetesen az egyes számokon volt a fő hangsúly, rengeteget foglalkoztunk az ötszáz és újdonságként a kétszáz egyessel is, ami az idén amolyan próbaszám lesz az életemben. Sok érdekes, vicces sprintedzés van mögöttem, és kíváncsian várom, milyen hasznot hoz az elmúlt pár hónapos munka. Bár hozzá kell tennem, a formámat nem a Világkupára, hanem a két hét múlva esedékes válogatóra hegyezem” – magyarázta Kozák Danuta.

„Végre egy verseny, amely nem bír igazi téttel, ahol felszabadultan lehet versenyezni – mondta a négyes mellett K-1 500 méteren rajtoló Fazekas-Zur Krisztina, aki elárulta nagyon kemény, ám izgalmas felkészülési időszak áll mögötte.
– Kaliforniában rengeteget edzettem együtt a szlovák és a cseh férfiválogatott tagjaival, akik kőkemény tempót diktáltak. Női edzőpartnerem nem volt, így igazából nincs viszonyítási alapom, de úgy érzem, rengeteget fejlődtem technikailag és sokat is erősödtem az elmúlt hónapok során. Várom már, hogy összecsapjunk Danával, bár az igazi nagy versenyt majd a válogatón vívjuk, ahol a többiek is becsatlakoznak az egyesbe.”

Storcz Botond az olimpiai bajnokok indulása mellett annak is nagyon örül, hogy rengeteg fiatal versenyző számára tudott indulási lehetőséget biztosítani. Női négyesben a B egységünk szinte egytől-egyig az ifjúsági korból éppen kilépett versenyzőkből áll majd.

„Azért is jó ez a Világkupa, mert a nézők nem csak nagy bajnokainknak szurkolhatnak, de megismerhetik a kajak-kenusport nagy ígéreteit is – magyarázta a kapitány. – És nem féltem a fiatalokat, hiszen van bennük annyi tehetség és spiritusz, hogy akár meglepetést is okozhatnak majd ezen a versenyen.”

Amelyen többek között itt lesz a németek sztárja, Katrin Wagner-Augustin, a brit Rachel Cawthorn, az új-zélandi Lisa Carrington, a fehérorosz Volha Hudzenka, a kazah Natalja Szergejeva, a portugál Teresa Portela, és ne feledjük, szerb színekben Ruzsicsics Benedek Dalma is!

(Forrás: kajakkenusport.hu)