Od12

Földön, vízen, palotán – Olimpia Napja 2022

2022. 06. 24.
Megosztás

Június 23. Valószínű, többeknek nem mond sokat ez a dátum, de az olimpiai család tagjainak az év egyik legkülönlegesebb napja. Hogy miért? Azért, mert történetesen 1894-ben ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Párizsban, melynek Kemény Ferenc révén Magyarország is alapítója volt.

Az elmúlt 128 évben sokszor, sokféleképpen emlékeztünk meg az Olimpia Napjáról, 2016-ban például igazi fiesta kerekedett ezalkalomból a pesti alsó rakparton. Idén sem elégedtünk meg egy szimpla koszorúzással Pierre de Coubertin báró szobra előtt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Mert ha már ott voltunk, a mindennapi mozgás fontosságára való emlékeztetőként bajnokok és ifjú diákok vívtak egymással a fair play szellemének maximálisan megfelelő streetball-meccset.

A futószezon méltó zárása: közel 4800 fő siófoki ünnepe

Budapestre nem egyszer mondták már, hogy a „sport fővárosa” is, melyet jelen pillanatban is bizonyít, hiszen mi adunk otthont a vizes világbajnokságnak. A magyar uszodák pedig olyanok, hogy ha eldobunk egy követ, akkor kis túlzással egy olimpiai bajnokot találunk el, sőt minden negyedik magyar olimpiai bajnok vízilabdás. Így nem is volt kérdés, hogy az Olimpia Napjának és a világbajnokságnak szövetkeznie kell egymással, így akik tegnap este kilátogattak a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodába, vagy a TV előtt ülve kapcsolódtak be a magyar-brazil férfi pólómeccs felvezető műsorába, láthatták, amint az Olimpia Napjának hivatalos zászlója aláereszkedik a pesti oldal mobil lelátóján.

Sok mindent megélt az elmúlt évszázadok alatt a Budavári Palota, de ennyi arany(érem) egészen biztosan nem díszítette a homlokzatát, mint június 23-án este 9 és 11 között. Többszörös bajnokaink portréinak fényfestésével koronáztuk meg az Olimpia Napjának estéjét, és mit ne mondjunk, van abban valami jó értelemben vett lúdbőrözés, mikor Szabó Gabit, vagy Gyurta Danit látjuk a palota falán és előtte is, miközben felidézzük magunkban emlékezetes győzelmeiket.

Od4

Az ötkarika és az olimpia egy olyan kohéziós erő, mely Timbuktutól Los Angeles-ig összeköti a világ népeit. Mert bár az olimpiák négyévente kerülnek megrendezésre – kivéve, ha egy világjárvány borítja fel az Univerzum rendjét...–, azért nem árt, ha évről évre felidézzük magunkban, hogy bár gyorsabban, magasabbra és erősebben törünk nap, mint nap a jobb eredmény érdekében, sose szabad elfelejteni az olimpizmus eszmeiségét: a kiválóságot, a barátságot és tiszteletet sem.

Boldog Szülinapot NOB! Jövőre veled ugyanitt!

(Fotók: MOB/Szalmás Péter)