Golf: a magyar tini a negyedik legjobb amatőr lett Svájcban

Golf: a magyar tini a negyedik legjobb amatőr lett Svájcban

2014. 05. 05.
Megosztás

Rózsa Csilla 224 ütéssel zárta szereplését élete második profi viadalán, ez holtversenyben a 45. helyre – az amatőrök között viszont a negyedik legjobbra – volt elegendő a második számú európai női profi körverseny (LET Access Series) hétvégi viadalán, az Association Suisse de Golf Ladies Openen.

Rózsa Csilla három birdie-t ért el a vasárnapi versenynapon – három lyukba juttatta be az elvártnál eggyel kevesebb ütéssel a labdát –, ám négy bogey és két dupla bogey nyolc ütéssel felfelé, azaz a rossz irányba „húzta” a vasárnapi összütésszámát (77 – öttel az elvárt felett).

A szabadkártyával induló 17 esztendős magyar tehetség az első napi elképesztően jó teljesítményével (69 ütés, ötödik hely) alapozta meg, hogy a játékoslétszám szombati megfelezésekor (cut) ott lehetett a mezőny első felében, és ezáltal vasárnap is pályára léphetett.

Rózsa a versenyt befejező 24 amatőr játékos között a negyedik legjobb eredményt érte el, összteljesítménye 15 ütéssel maradt el a viadalt maratoni rájátszást követően megnyerő walesi Amy Bouldené mögött.


16 éves ifjú hölgy nyerte meg a Magyar Kupát

A 16 éves Vadkerti Adél ötütésnyi előnnyel megnyerte a szombaton és vasárnap megrendezett golf Magyar Kupát Balatonudvariban.

Vadkerti Adél mögött további két junior korú játékos (Závaczki Bálint, Briglovics Boróka), valamint Szeberényi Máté zárt a dobogón.

A zord időjárás ellenére 86 versenyző játszotta végig a két fordulót. A kétnapos viadalt egyéni stroke-play rendszerben bonyolították le.

Mint beszámoltunk róla, a tavalyi győztes, 17 éves Rózsa Csilla ezen a hétvégén élete második profi versenyén vett részt Svájcban, és a cut-on bravúrosan túljutva a mezőny első felében, a 45. helyen végzett.

25. MAGYAR KUPA, BALATONUDVARI (Royal Balaton Golf & Yacht Club)

AZ ÉLCSOPORT A BRUTTÓ EREDMÉNY ALAPJÁN
1. Vadkerti Adél 162 ütés (76, 86), 2. Závaczki Bálint 167 (84, 83), 3. Briglovics Boróka 172 (83, 89) és Szeberényi Máté 172 (83, 89)

A NETTÓ KATEGÓRIÁK GYŐZTESEI

Férfiak: Molnár Gergő (161).
Nők: Kiss Polett Karolina (164).
Junior: Vadkerti Adél (152).
Szenior férfiak: Dietrich Tamás (161).
Szenior nők: Molnár Lászlóné (161)

(Forrás: MTI)