Györe Attila koronája

Györe Attila koronája

2013. 08. 22.
Megosztás

Négy esztendővel ezelőtt már járt Világjátékokon Györe Attila (a képen balra). Akkor sárkányhajóban szerepelt és nyert két ezüstMost maratonistaként állt rajthoz és nyert a cali Világjátékokon, hiszen a nem olimpiai sportágak számára rendezett legnagyobb esemény programjára felkerült a maratoni is.

Jöttek, láttak és gyakorlatilag mindent nyertek. A magyar maratonisták – ahogyan a világbajnokságokon is megszokhattuk – taroltak a cali Világjátékokon. Györe Attila és Kövér Márton például majd három perces előnnyel nyerte meg a kenupárosok viadalát, a 39 esztendős Györe ezzel feltette pályafutására a koronát.öt, egy bronzérmet, és elvesztett egy aranyat, amelyet utólag vettek el a magyar egységtől.


„Nagyon büszke vagyok erre a sikerre, kiválóan fel voltunk készülve Marcival, életem egyik legjobb versenye volt ez – mondta Györe Attila. – Sok világbajnoki győzelmet megéltem már, örülük, hogy ez a győzelem is összejött.”

Bár Caliban Györe nem tudott ott lenni a nyitóünnepségen, óriási élmény volt számára a Világjátékokon szerepelni, ami gyakorlatilag egy kis olimpia.

„Igaz, Caliból semmit sem láttunk, hiszen száz kilométerre voltunk a központtól, de a bázisunkat háromezer méter magas hegyek vették körbe, ami fantasztikus látvány volt – idézte fel a kolumbiai napokat a versenyző, aki már az őszi koppenhágai világbajnokságra hangol.

„Mivel minden szabadságomat kivettem Cali idejére, így munka mellett készülök a világbajnokságra, bár ez nem újdonság Marci számára – magyarázta a kenus. – 1997-ben már indultam Koppenhágában Világkupán, vagyis nagyjából ismerem a helyszínt. Kíváncsian várom, hogy az idén mire leszünk képesek a világbajnokságon.”

(Forrás: kajakkenusport.hu)