Strandkezilabda1

Győzelemmel kezdtük az Európa Játékokat

2023. 06. 20.
Megosztás

A hivatalos megnyitó előtt egy nappal, kedden reggel 10 órakor megkezdődött Kis-Lengyelországban a 3. Európa Játékok. Az első sípszó a magyaroknak is szólt, férfi strandkézilabdázóink léptek pályára, a tarnówi homokban meg is szerezték a magyar küldöttség első győzelmét. A „mínusz egyedik” versenynapon az atléták Chorzówban álltak a rajtvonalhoz.

A játékoknak Kis-Lengyelország (Malopolska) 13 települése ad otthont, a régióban a sportágak helyszínei – így a nemzetek küldöttségeinek tagjai – igen szétszórva találhatóak. A magyar delegáció első fellépése a krakkói központtól bő 90 kilométerre található Tarnówban történ.

A tornát meglátogatta az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) görög elnöke, a korábbi vízilabdázó, Spyros Capralos is.

Strandkezilabda2
MOB-Média/Szalmás Péter

Az Európa-bajnoki aranyérmes strandkézilabdázóink a portugálok ellen kezdtek reggel, majd 2-0-s győzelemmel hangoltak a folytatásra. „A torna első mérkőzése mindig fontos és nehéz, ráadásul a srácok vasárnap még a Magyar Kupában játszottak, majd utaztunk, de ennek ellenére sikerült koncentráltan játszanunk és simán megnyertük az első félidőt. A második játékrészben volt egy kis hullámvölgyünk, de kijöttünk a gödörből és sikerült ezt is megnyernünk. Folytatás a németek ellen, akikkel Eb-döntőt is játszottunk a közelmúltban. Jól ismerjük őket, így nagy meglepetés nem érhet minket a délutáni meccs előtt” – nyilatkozta az első mérkőzés után Gulyás István szövetségi kapitány. Hozzátette: „remélem, a többi sportolónak is önbizalmat ad az, hogy győzelemmel kezdett a magyar küldöttség”.

A délutáni etapban Németország volt az ellenfél, akik a délelőtti fordulóban Horvátországtól 2-0-ra kikaptak. Szoros meccsen, szétlövéssel nyertük 2-1-re a mérkőzést, folytatás szerdán a horvátok ellen, tét a csoportelsőség. „Délután is koncentráltak voltunk, bár nagyon hosszú volt a nap. Az első félidő közel hatodik percétől pörögtünk fel igazán, sokkal jobb sebességgel kézilabdáztunk, mint az elején, a második félidőben a németek is felébredtek. Ki-ki meccs lett belőle, elvesztettük a második félidőt. A szétlövésben higgadtak voltunk, betartottuk a taktikai utasításokat, Hajdú Peti utolsó védése végül elég volt a győzelemhez. Holnap a csoportelsőségért játszunk!” – mondta a szövetségi kapitány.

Az atléták Chorzówban a Szilézia-stadionban három napon keresztül versenyeznek, a II. divízióban; akkreditálásuk, szervezésük nem a MOB-on ment keresztül, ők nem tartoznak a magyar delegációhoz. A magyar csapat az első nap után vezeti a csapatok összetett eredményét.

A keddi versenynap részletes eredményeit itt lehet megtekinteni.

Csapat 06 18

Küldöttségünk folyamatosan érkezik Krakkóba, vasárnap a 3x3-as kosarasok és a szinkronúszók, majd többek közt a padelesek, a strandkézilabdázók és a kajak-kenusok busza is landolt a sportolói faluban; kedden a hegyikerékpárosok, az íjászok, az asztaliteniszezők és a taekwondósok utaztak. A megnyitóra szerda este kerül sor.

A 3. Európa Játékokon 22 sportágban 177 magyar sportoló (plusz az atléták) áll(nak) rajthoz; 13 település közül 12-ben vagyunk érdekeltek.

A 3. Európa Játékokkal kapcsolatos információk (hírek, a Team Hungary tagjai, program, helyszínek) a MOB honlapján ide kattintva tekinthetők meg.

A multisportesemény honlapja: https://www.european-games.org.

(MOB-Média)