20240801 028 PARIS 2024 kovetseg fogadas

Habsburg György: Fantasztikus az olimpia sokszínűsége

2024. 08. 02.
Megosztás

Habsburg György sportszerető diplomata, megannyi olimpiai tapasztalat birtokában épp a párizsi magyar külképviseletet vezeti, az olimpia jegyében hosszú ideje együttműködnek a Magyar Olimpiai Bizottsággal.

Miben tud megnyilvánulni az együttműködés, miben tud segíteni a külképviselet?

Elsősorban logisztikai együttműködésben, például a falunk kívüli szállások tekintetében tudjuk segíteni a MOB-ot, a Magyar Olimpiai Csapat működését. Ebben a nagykövetség, a konzulátus munkatársai mind kivették részüket. Vagy például ne adj’ Isten, valaki bajba kerülne, vagy elvesztené az úti okmányait, nekünk vannak olyan adminisztratív eszközeink és kapcsolataink, amivel segítéségre tudunk lenni a bajbajutottnak. De vannak protokolláris feladataink is, például közreműködtünk Sulyok Tamás köztársasági elnök úr vagy miniszterek, állami vezetők fogadásában is. Már hosszú hónapok óta kapcsolatban vagyunk a MOB-bal, és igyekszünk a felmerülő kérdésekben operatív módon közreműködni.

Milyen olimpiai tapasztalatai vannak nagykövet úrnak?

London, Rio, Tokió, ezeken a játékokon mind ott voltam, részt vettem a Buenos Aires-i nyár ifjúsági olimpián is, és mindenhol nyitott szemmel jártam, rengeteg személyes benyomást szereztem.

Az ön családjához a lovassport hagyományosan és legendásan közel áll. Minden bizonnyal járt Versailles-ben, a lovasversenyen.

Ó, igen. Az egész családdal, feleségemmel, a lányokkal odamentünk szurkolni Kaizinger Balázsnak. Hála Istennek jól szerepelt. És hát a helyszín, ott a versailles-i parkban, a lovasstadionnal, ahonnan jól lehet látni a kastélyt – gyönyörű szép a hely.

20240801 029 PARIS 2024 kovetseg fogadas
MOB-Média/Szalmás Péter

Mi a véleménye az olimpia szervezéséről?

Nyilván mindenhol lehet apróbb hibákat találni, itt is lehet hallani kisebb problémákról, de a franciák nagyon készültek rá, a versenyeket jól előkészítették, a lebonyolítás rendben megy. Bízom benne, hogy aki itt jár, mindenki szép élményekkel fog hazatérni.

Önnek milyen élményei vannak a párizsi olimpiával kapcsolatban nem egészen egy hét után?

A versailles-i military-verseny nagyon tetszett, de voltam a köztársasági elnök úrral a férfi kézilabdatorna egyik fordulóján, jártam judoversenyen, és nagy élményt jelentette a Grand Palais-ban a férfi kardcsapat menetelése az ezüstéremig – és ne felejtsük el, nyáron sem áll meg az élet a nagykövetségen, az apparátussal közösen az olimpia idején is dolgozunk.

Van kedvenc sportága – a lovaglás mellett?

Nem emelnék ki egyet sem. Ami gyönyörű szép az olimpiában, hogy mennyi és mennyi sportág megfér egymás mellett. Magam is, ha tudok, délelőtt kilátogatok az egyikre, délután a másikra, és igyekszem minél többet meglátogatni. Örülök, hogy ilyenkor olyanok is nyilvánosságot kapnak, amelyek az átlagos hétköznapokon nem annyira népszerűek. Kiemelném az Olimpiai Kvalifikációs Sorozatban szereplő sportágakat, a városi sportokat is, hiszen komoly mértékben színesítik a palettát a hagyományos sportágakkal kiegészülve. Ebben, ezek népszerűsítésében például hallatlan jelentősége van a sajtónak, hogy azok hírei minél szélesebb körben terjedjenek. Úgy gondolom, az olimpia sokszínűsége egy fantasztikus dolog.

20240801 014 PARIS 2024 kovetseg fogadas
MOB-Média/Szalmás Péter

Szinte aktualitás, hogy a MOB szervezésében, a nagykövetség otthonában vendégül látták a magyar újságírókat, tudósítókat, az ezüstérmes kardcsapatot és a triatlonista Kuttor-Bragmayer Zsanettet.

Igen, óriási öröm a nagykövetségünk számára, hogy az olimpia alkalmával fogadhatjuk az újságírókat. Fontos esztendő a 2024-es számunkra; 20 év EU-tagság, 25 év NATO-tagság, soros magyar EU-elnökség, és csúcspont most a párizsi olimpia. Itt egy fantasztikus csapat dolgozik a nagykövetségen, amely hosszú ideje együttműködik a Magyar Olimpiai Bizottsággal, hogy a Magyar Olimpiai Csapat kinti működése, annak mindennapjai minél zavartalanabb legyen, segítünk, amikor és amiben tudunk. Örülök, hogy a MOB vezetését és sportolókat is vendégül láthattunk. No és gratulálok az eddigi eredményekhez!

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílt a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos lesz.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.