Gyulai Memorial a Nemzeti Atlétikai Központban

Halász Bence egy hét alatt két rangos nemzetközi versenyen is diadalmaskodott

2025. 08. 18.
Megosztás

A kalapácsvető Halász Bence a budapesti Gyulai Memoriál után a chorzów-i Gyémánt Liga-versenyen is a legjobbnak bizonyult. Az olimpiai negyedik kerékpáros Vas Kata Blanka nyerte a romandiai körverseny utolsó szakaszát. A taekwondós Salim család két éremmel gazdagodott. Az ILCA6 Eb-n Vadnai Jonatán vitorlázó az ötödik helyen végzett. Visszavágott Romániának és továbbjutott a férfi kosárlabda vb-előselejtezőből a magyar válogatott. Nyert szett nélkül zárta a magyar válogatott a férfi röplabda Eb-selejtezőt.

Palkovics_magyarcsúcs
Róth Tamás

Atlétika. Halász Bence fantasztikus, 83.18 méteres dobással nyerte meg a férfi kalapácsvetést kedden, a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyen mások mellett az olimpiai és világbajnok Ethan Katzberget is maga mögé utasította. Ezzel nem csupán egyéni rekordját dobta túl több mint egy méterrel, hanem Pawel Fajdek 83,12-es versenycsúcsát is, illetve egy méterre megközelítette Annus Adrián országos rekordját (84,19). Bence szombaton 81,77 méteres dobással, meglepően simán győzött a Chorzówban zajló atlétikai Gyémánt Liga-versenyen is, és ismét legyőzte az olimpiai és világbajnok Ethan Katzberget. Halász az egyetlen volt a mezőnyben, aki 80 méter fölé repítette a kalapácsot, méghozzá öt érvényes dobásából négyszer.

A kedd esti Nemzeti Atlétikai Központban rendezett versenyen magyar szempontból további kiváló eredmények születtek. Molnár Attila 44.74 másodperces országos csúccsal a negyedik helyen végzett férfi 400 méteren. Férfi 3000 méteren nem volt csatában az első helyért az egyébként akadályfutó Palkovits István, ám így is emlékezeteset produkált, ugyanis 7:46.27 perccel új országos csúcsot ért el.

A hétvégi lengyelországi versenyen is született egy magyar rekord: Enyingi Patrik, Wahl Zoltán, Csahóczi Csanád, Molnár Attila összeállítású magyar staféta 3:01.46 perces országos rekorddal nyerte a 4x400 méter. A korábbi csúcsot a tavalyi római Európa-bajnokságon állította fel a magyar váltó, melyben akkor Enyingi, Wahl és Molnár mellett Steigerwald Ernő szerepelt. Klekner Hanga 4,60 méteres országos csúcsbeállítással második lett rúdugrásban.

A rúdugró Böndör Márton 5,62 méteres eredménnyel a negyedik helyen végzett a Miedzyzdrojében rendezett Arany Homok elnevezésű viadalon. A 23 éves magyar atléta, aki a júniusi csapat Európa-bajnokságon 5,70 méterre javította egyéni csúcsát, a Gyulai Memorialon szintén 5,62 métert ért el. Mostani eredménye azért is fontos, mert ezzel megerősítette kvótát érő helyét a szeptemberi, tokiói világbajnokság kvalifikációs ranglistáján.

A magyar szövetség honlapjának pénteki cikke szerint a magyar bajnok távolugró Bánhidi-Farka Petra kedden, a Gyulai István Memorialon megsérült, a viadal végén hordágyon vitték le a pályáról. Mint kiderült, a 26 éves ugrónak nincs komolyabb baja, ám a következő időszakban pihenés, majd minden bizonnyal gyógytorna és úszás vár rá.

Vas Kata futamgyőzelem
MTI/EPA/Keystone/Cyril Zingaro

Kerékpár. A romandiai körverseny utolsó szakaszán, az Aigle körüli 122,1 kilométeres, öt kategorizált emelkedővel nehezített etapon az olimpiai negyedik Vas Kata Blanka sokáig a mezőnyben haladt, majd bő négy kilométerrel a cél előtt egy nagyszerű lejtmenettel utolérte az addigi, kétfős szökevénybolyt. Vas a végén a spanyol Paula Blasival és az összetettet megnyerő svájci Elise Chabbey-val hajrázott a sikerért, de a sprintjének tempójával egyikük sem tudta tartani a lépést, így a végén a Team SD Worx bringása ért célba az első helyen. A 23 éves Vas győztes ideje 3:11:35 óra volt, összetettben 22:43 perces hátránnyal 42. lett a háromnapos svájci viadalon, és szinte napra pontosan egy év után nyert újra a World Touron: a magyar bajnok tavaly augusztus 15-én a Tour de France 5. szakaszán győzött.

Salim_EYOF
MOB-Média/Szalmás Péter

Taekwondo. A Los Angelesben élő, de magyar színekben versenyző Salim testvérek közül ketten is éremmel zártak Óceánia rangos nemzetközi taekwondós viadalán, az Elnök Kupán. A hazai szövetség honlapjának vasárnapi híre szerint az ausztráliai Queenslandben rendezett tornán a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik Salim Omar Gergely harmadik lett a 63 kg-os súlycsoportban. A 22 éves kiválóság előbb ausztrál, majd indiai vetélytársat búcsúztatva érte el az elődöntőt, ahol a későbbi ezüstérmes japán Maeda állította meg menetelését.

Húga, a korosztályos Európa-bajnok Salim Kamilah, aki néhány hete Szkopjéban, a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon aranyérmet szerzett, Ausztráliában szintén dobogóra állhatott. A 16 éves magyar lány a 46 kilósok kategóriájában szaúdi taekwondóst verve jutott a legjobb négy közé, ahol a későbbi ezüstérmes tajvani Huang döntő menetben tudott nyerni ellene.

Vadnai_eb5_2025
hunsail.hu

Vitorlázás. Vadnai Jonatán az ötödik helyen végzett a svédországi Marstrandban rendezett vitorlázó ILCA Európa-bajnokságon, míg a nők versenyében Érdi Mária a 20. pozícióban zárt. A szövetség honlapjának a tájékoztatása szerint a szombati zárónapon három döntő futamra került sor a férfi olimpiai ILCA 7, és a női olimpiai ILCA 6 hajóosztálynak egyaránt. Az olimpiai negyedik Vadnai a pénteki kilencedikről az ötödik helyre lépett előre, miután a hatodik, a nyolcadik és és a 43. helyen végzett a legjobbak között az arany csoportban, az utolsó futameredményt kiejthette. Vadnai az Open European Trophy küzdelmeiben (ahol a nem-európai versenyzőket is értékelik) a nyolcadik lett a 153 fős mezőnyben.

A címvédőként indult, világbajnok Érdi Mária versenyzését ezúttal nem kísérte szerencse. Pénteken, az utolsó előtti napon kapott egy fekete zászlós rajtbüntetést, egy másik futamot pedig rosszullét miatt nem tudott befejezni. Szombaton 13., 28. és – a legutolsó futamban – hetedik lett. Ezzel az Európa-bajnokságon a 20. helyen végzett, az openben pedig a 25. pozícióban zárt a 93 hajót felvonultató női mezőnyben.

HUN_ROU_2025
FIBA

Kosárlabda. A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából. Gasper Okorn szövetségi kapitány megfiatalított együttese – amely a sorozat múlt hét szerdai nyitányán 76-64-re kikapott Romániában, majd egy hete 96-58-ra nyert Észak-Macedóniával szemben – a kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedben állva hagyta riválisát, és az utolsó negyedre már nem volt kérdéses a győztes kiléte. A magyar együttes így nem csupán visszavágott a román csapatnak, hanem az egymás elleni mérleget is a maga javára fordította, ami azt jelenti, ha Perl Zoltánék szerdán nyernek a biztosan csoportutolsó észak-macedónok ellen, akkor elsőként jutnak tovább.

Magyarország és Románia novemberben kezdheti majd meg a kvalifikációs sorozatot.

Eredmény: Magyarország - Románia 86-66 (19-18, 21-20, 26-5, 20-23). Az állás: 1. (már továbbjutott) Románia 7 pont/4 mérkőzés, 2. (már továbbjutott) Magyarország 5/3, 3. Észak-Macedónia 3/3.

A magyarok további programja, szerda: Észak-Macedónia - Magyarország, Kumanovo 19.00.

Férfi röplabda Eb-selejtezõ - Magyarország-Törökország
MTI/Balázs Attila

Röplabda. A magyar férfi röplabda-válogatott nyert szett nélkül zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, mivel vasárnap az utolsó játéknapon 3-0-ra kikapott idegenben a dánoktól. Az ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány edzette együttes számára már tét nélküli volt az odensei összecsapás, ugyanis az már korábban eldőlt, hogy nem jut ki a bolgár, finn, olasz és román közös rendezésű viadalra. A dánok mostani sikerükkel csoportelsőként kvalifikálták magukat a jövő szeptember 9. és 27. közötti Eb-re, a hármasból pedig a törökök is kijutottak a kontinenstornára, amin a magyarok legutóbb 2001-ben vettek részt.

Eredmény, Eb-selejtező, A csoport, 6. (utolsó) játéknap: Dánia - Magyarország 3-0 (17, 18, 19); a legeredményesebb játékosok: Madsen 13, Jensen 11, illetve Szalai 10. A csoport végeredménye: 1. Dánia 3 győzelem/1 vereség (10 pont), 2. Törökország 3/1 (8), 3. Magyarország 0/4