Három magyar sportoló már biztosan versenyez a 2018-as Téli Paralimpiai Játékokon

Három magyar sportoló már biztosan versenyez a 2018-as Téli Paralimpiai Játékokon

2017. 06. 21.
Megosztás


A 2018. március 9-én kezdődő XII. Téli Paralimpiai Játékokon, a dél-koreai Pjongcsangban hat sportágban versenyeznek majd a nemzetek parasportolói. Bár a kvalifikációs időszak majd csak 2018. február 23-án zárul, Magyarországot alpesi síben, sífutásban és biatlonban már biztosan képviseli sportoló.

A paralimpiai alpesi síversenyeket három kategóriában rendezik meg: a mozgáskorlátozottak ülő és álló versenyében, valamint a látássérültek számára. A látássérült sportolók (köztük olyanok is, akik egyáltalán nem látnak) úgy versenyeznek, hogy vezetőjük – a guide - előttük siklik, és a hátára erősített hangszóróba mondott utasítások vagy (kevésbé látássérültek esetében) fény- és hangjelzések segítségével irányítja őket. A para alpesi síelők csúcssebessége elérheti a 105 km/órát. Alpesi síben, a látássérültek B1-es kategóriájában, Balogh Zsolt és guide-ja, Bocsi Bence szerezte meg az országkvótát. Ebben a kategóriában olyan versenyzők szerepelnek, akiknek látása erősen korlátozott, ahogyan Zsolt is, szinte teljesen vakok.

„Kemény munkát fektettünk az elmúlt években a felkészülésbe és a kvalifikáció megszerzésébe, így nagy örömöt jelent nekünk, hogy elértük első célunkat: ott lehetünk a játékokon. Nagyon kemény versenyre számítunk, ebben a kategóriában tucatnyi jó versenyző van. Sok edzéssel, nekünk kedvező hóviszonyok között és kis szerencsével pontszerzők lehetünk” - mondta Balogh Zsolt és Bocsi Bence, miután a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatta őket a jó hírről.

„A látássérült alpesi síelők számára különösen bonyolult a havas edzések megszervezése, hiszen számukra extra gondossággal kell a pályát biztosítani” - mondta Fábián Attila szövetségi kapitány, aki részt vett a téli parasportok hazai elindításában és a magyar sportolók felkészítésében a paralimpiákra. A téli paralimpiák története során először, 2002-ben Navratyil Sándor, majd 2006-ban Navratyil Sándor és Vas Ágnes képviselte hazánkat. 2010-ben Dani Gyöngyi és Koleszár Balázs versenyeztek a mozgáskorlátozottak ülősíelő kategóriájában. Zsolt és Bence sporttörténelmi tettet hajtott végre: látássérült magyar sportoló még sosem szerzett paralimpiai indulási jogot, így Zsolt az első magyar paralimpikon ebben a kategóriában” – mondta el Fábián Attila.

Lőrincz Krisztina az ülő-sífutók 10,5-es kategóriájában és biatlonban egyaránt megszerezte a paralimpiai országkvótát. Krisztina a nyári sportágakban is remekel, evezésben 11. helyezést ért el a riói nyári paralimpián.

A sífutást az első téli parasportágak között tartják számon: már a legelső, 1976-os téli paralimpiai játékokon, a svédországi Örnsköldsvikben is megrendezték a versenyeket ebben a sportágban. Parabiatlonban egyaránt indulhatnak mozgáskorlátozottak és látássérültek. Három különböző távon indulnak a versenyzők: rövid-, középtávon valamint távolsági futamokon.

Biatlonban a pálya 2 vagy 2,5 kilométer hosszú, amelyet három, négy vagy öt kört megtéve, szabad technikával síelve teljesítenek a versenyzők. Egy teljes futam hossza így 6 és 12,5 kilométer között változik. A körök között a sportolóknak öt célpontot kell 10 méteres távolságból eltalálniuk a puskáikkal. A rövid- és középtávokon büntetőkört kap, akinek sikertelen találata van, hosszútávon minden rontott lövés egy perccel növeli a versenyzők időeredményét.

Magyar versenyző eddig még soha nem indult sem sífutásban, sem biatlonban paralimpián, így Lőrincz Krisztina elsőként képviselheti hazánkat ezekben a sportágakban a téli paralimpiák történetében.

„Büszke vagyok rá, hogy egy Magyarországon eddig ismeretlen sportágban sikerült elérnünk ekkora eredményt. Olaszországban láttam az ülő sífutást és mivel az alpesi sízést egészségügyi okokból abbahagytam, ezzel a sportággal újra elkezdhettem a téli sportolást. Ifj. Gombos Károly biatlonista segítségével dolgoztuk ki az első technikai lépéseket, neki köszönhetem, hogy túlléptünk az amatőr szinten. Az ülő sportágakban a beülő egyénre igazítása az egyik legfontosabb kulcspont, köszönöm a szakmai segítséget a Proex csapatának. Mindenkit bátorítok a sportolásra, azt hiszem, magam vagyok rá a példa, hogy a kerekesszékesek az extrém sportokat is élvezhetik” – mondta Lőrincz Krisztina.

„Eleve úgy vágtunk bele a felkészülésbe, hogy reménykedtünk az országkvótában, ezért is nagy öröm, hogy a rengeteg munka megtérült. Itthon még nem bejáratott sportág a para északi sí, a külföldi versenyek alatt sok szakmai segítséget kaptunk a tapasztaltabb külföldi csapatoktól. A következő időszakban ennek megfelelően arra készülünk, hogy a dél-koreai helyszínen a körülményekre is felkészülve, az előző szezon javuló eredményeit tartva, érjük el az egyéni maximumot” - egészítette ki Krisztina edzője, Lágler Kristóf.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke sporttörténelmi eredményként értékelte a megszerzett kvótákat. „A riói sikerek új lendületet adtak a magyar parasportolóknak. Büszkék vagyunk rá, hogy újra képviselhetik hazánkat sportolók a téli paralimpiai játékokon, a legutóbbi, Szocsiban rendezett játékokon ugyanis nem volt magyar versenyző. Sportdiplomáciai szempontból nagyon fontos, hogy a téli sportágakban is jelen legyünk. Nagy siker, hogy a hat téli paralimpiai sportágból háromban is el tudunk indulni, köszönhetően a nagy munkát végző sportolóknak és felkészítőiknek, akiknek a munkáját ezúton is köszönöm. A következő tíz hónapban a Magyar Paralimpiai Bizottság minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a téli paralimpiára készülő sportolók eredményes felkészülését.”

A magyar delegáció csapatvezetője dr. Horváth Patrícia, a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársa lesz.

A téli paralimpiai játékokat 1992 óta rendezik ugyanazon a helyszínen, mint a téli olimpiai játékokat. A sportolók 2018-ban hat sportágban versenyeznek: ilyen az alpesi sí, sífutás, biatlon, ülő-jégkorong, kerekesszékes curling és - legújabb sportágként - a snowboard.

Újdonság, hogy Pjongcsangban a paralimpiai falu egy helyen lesz, nem pedig, mint korábban, versenyhelyszínekre, sportágakra bontva. Az eredményhirdetés módja is változik: minden versenynap estéjén, a központi stadionban adják majd át az érmeket.

A 2018-as téli paralimpia kabalafigurája egy ázsiai fekete medve: Bandabi, a játékok hivatalos szlogenje: Passion. Connected.

Ázsia a következő évtizedben meghatározó szerepet játszik majd a világ legnagyobb sporteseményeinek megrendezésében, a 2018-as pjongcsangi téli paralimpiát a 2020-as tokiói nyári olimpiai és paralimpiai játékok követik, majd a 2022-es téli játékok helyszíne is Ázsiában, Pekingben lesz.

(Magyar Paralimpiai Bizottság)