Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Moszkva

Háromnegyed évszázada egységben – 75 éves lett Detre Szabolcs és Zsolt

2022. 03. 07.
Megosztás

Már az is igazán különleges, ha két testvér együtt állhat fel a dobogóra bármelyik versenyen, pláne egy olimpián, de talán még ennél is különlegesebb, ha ezt egy ikerpár teszi. Detre Szabolcsnak és Detre Zsoltnak ez sikerült.

Ám, ahogy fiúknál az lenni szokott életük egy pontján, a Detre testvéreket is elvarázsolta az a szép zöld gyep, így a Vasasban megkezdték labdarúgó-pályafutásukat is, amit még az akkoriban kötelező katonaság alatt is eredményesen űztek. Időközben azonban felvételt nyertek a Budapesti Műszaki Egyetem Épületgépész Szakára, amit sikeresen el is végeztek.

Vitorlázásban az első magyar olimpiai érmet a Detre ikrek jegyzik az 1980-as moszkvai olimpiáról. Ám előzőleg - a focin kívül - mással is próbálkoztak, nem is sikertelenül. Édesapjuk a szabadsághegyi Csillagvizsgáló igazgatója volt, a család is ott élt, ahol akkoriban telente nagy síélet folyt, így a Detre ikrek már óvodáskoruktól kezdve léccel a lábukon is biztonságban mozogtak, sőt olyannyira sikeresen, hogy a korosztályos válogatott tagjai lettek mindketten.

Sport - XXII. Nyári Olimpia - Vitorlázás

A gyõztesek a hagyományokat követve megmerülnek a tengerben. Detre Szabolcs és Detre Zsolt július 29-én az olimpiai játékok történetében elõször szereztek Magyarországnak érmet vitorlázásban: a repülõ hollandi kategóriában bronzérmesek lettek a XXII. Nyári Olimpián.

MTI

Az egyetemi évek alatt kerültek a MAFC kötelékébe, ahol közel kerültek a vitorlás szakosztályhoz. A Detre fivéreknek volt már némi hobbitapasztalata a sportágban, ezért úgy gondolták, megpróbálják élesben is. A váltás bejött, hiszen tudásuknak olimpiai bronzérem lett a jutalma a repülő hollandisok közt.

45. Kékszalag Nagydíj Balaton-kerülõ vitorlásverseny

Detre Szabolcs kormányos és csapata a tavalyi évben felújított Lillafüred nevû hajójukkal Tihany környékén a 45. Kékszalag Nagydíj Balaton-kerülõ vitorlásversenyen 2013. július 25-én.

MTI, Turcsi Gábor

Az évek múlásával egyre feljebb léptek a hajóosztályokban, 1999-ben megnyerték a Kék Szalagot is. A folyamatos többes szám pedig nem véletlen, hiszen mindig mindent együtt, vállvetve csináltak és csinálnak a mai napig. Klisé, hogy az ikrek között különleges és szoros a kapcsolat, de Detre Szabolcs és Zsolt ezt maximálisan alátámasztja, aki látja őket, el sem hinné, hogy már 75 évesek.

20211201 MA mob ebed 026

A Melis és Detre tetsvérek

MOB, Molnár Ádám

Kívánjuk, a jövőben is maradjanak ennyire aktívak és egységes, az Isten éltesse a Detre ikreket!

(Fotók: MTI, MVSZ, Magyarock)