Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna édesapja maga is kiváló játékos volt, majd öccse is a nyomdokaiba lépett, az út tehát adott volt. Noha akkor még nem volt igazolt női hokis Magyarországon, így 1990-ben ő lett az első regisztrált női játékos – persze a tesó fiúcsapatában.

Ma azon kevés, magyar – ráadásul hölgy – sportvezetők közé tartozik, akik valamely nemzetközi sportági szakszövetség vezető testületében dolgoznak. Érdemeket szerzett a magyar női válogatott menedzselése mellett a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai munkájában, annak alelnökeként és nemzetközi igazgatójaként is. A Vukoszung Arénában beszélgettünk vele az Oroszország - Kanada mérkőzés szünetében.

„Amikor 2011-ben úgy döntöttem, hogy visszavonulok a válogatottságtól – háromgyermekes édesanyaként erősen rangidős voltam a lányok közt –, Kovács Zoltán akkori főtitkár felajánlotta, hogy legyek a női válogatott technikai vezetője. Innen lépkedtem a sportvezetői ranglétrán feljebb és feljebb. Németh Miklós akkori elnök támogatásának is köszönhetem, hogy 2012-ben kandidálhattam a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnökségébe, a tokiói kongresszuson meg is választottak egyik tagnak” – idézi a kezdeti lépéseket dr. Kolbenheyer Zsuzsanna. A sportdiplomatát 2021 szeptemberében másodszor is megerősítették tisztében, így újabb öt évig az IIHF boardjának tagja lehet.

Arra a kérdésre, hogy nőként mennyire tud érvényesülni, mosolyogva azt mondja: „kilenc éve ülök itt, a regnáló elnökkel együtt választottak meg minket anno Tokióban, nagyon jó a munkakapcsolatunk. A női bizottság mellé megkaptam a jogit is, és beválasztottak a legszűkebb elnöki vezetői testületbe is, ahol én vagyok az egyetlen elnökségi tag az elnök, alelnökök mellett, ezek nagy megtiszteltetések, és azt mutatják, hogy igenis számítanak a munkámra”.

Harmadszor a női torna felelőse, chairwomanje. Szocsi idején még nem volt negyven sem, mégis bizalmat és felelősséget kapott. „Olyan üléseket vezetek, és fogok össze, ahol a csapatok képviselői, a szervezők és az IIHF emberei ülnek. Ha bármelyik fél részéről bármilyen kérdés felmerül, igyekszünk orvosolni, az adódó feladatokat megoldani. A nemzeti válogatottak tisztában vannak vele, hogy bármikor fordulhatnak hozzám segítségért. Fő, hogy minden rendben menjen.”

Szocsi, Phjongcshang, majd most Peking. „Sportszakmai szempontból nekem Szocsi volt a legprofibb, hiszen Oroszország egy hokinemzet, nekik borzasztóan fontos volt a jégkorongtorna akár a férfi, akár a női. Mivel A-csoportos vébéket is rendeztek már korábban is, nem igen kellett beleszólnunk a működésükbe, velük nagyon könnyű dolgunk volt. Vannak nüanszok, amiket például az oroszoknak nem kellett elmagyarázni, utóbbiaknál igen. Dél-Korea és Kína kevésbé tapasztalt nemzet a hoki terén, de mindent megtettek és megtesznek ők is, nagyon együttműködőek és segítőkészek, ha kérünk valamit, igyekeznek minél hamarabb reagálni és megoldani a problémákat, azt kell mondjam, elégedettek vagyunk. Még a tesztelésekkel vannak nehézségek.”

A beszélgetéskor a mérkőzések már egy hete javában zajlottak Pekingben, így Zsuzsanna az első benyomásait is megosztotta. „Mivel a tornát javában a Covid időszakában kell megrendezni, ez mindenkinek megnehezíti a dolgát. A legnagyobb aggályaink a teszteléssel és az izolációs hotellel kapcsolatosak, sajnos sokszor előfordul, hogy a frissen gyógyultak még pozitív eredményt mutatnak, ezt azzal magyarázzák, hogy az itteni tesztek nagyon érzékenyek, és kimutathatnak olyan vírust is, amik már nem fertőzhetnek, de még benne van a szervezetben. Azzal küzdünk, hogy ezeket a játékosokat minél hamarabb vissza tudjuk hozni a versenybe. Ha a biztonságuk szempontjából szükséges, a csapatok akár maszkban is játszhatnak, ahogy ezt már láthattuk is mérkőzéseken."

Aktív az olimpiai mozgalomban is, tagja volt korábban a Magyar Olimpiai Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának, ma az Esélyegyenlőségi Bizottságnak; a 2019 novemberi közgyűlésen beválasztották a független Etikai Bizottságba. „Minden egyes nemzetközi eseménnyel gyarapodik a nemzetközi kapcsolatrendszerem, ezt a sportágamban és az olimpiai mozgalomban is kamatoztatni tudom. Többször volt már módom találkozni a NOB tagjaival is, köztük Thomas Bach elnökkel. Ha az ifjúsági olimpiákat is ideszámoljuk, ez az ötödik olimpiám, ahol ugyan azt a szerepet töltöm be.”

A magyar női csapat nagyon közel állt a pekingi részvételhez. „Minden megtettek a lányok, a stáb és a szövetség is a sikeres kvalifikáció érdekében. Az nem segített viszont, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk. A világranglista nagyon lassan változik, a selejtezőcsoportokat pedig világranglista alapján hozzuk létre. Amikor a csoportok kialakultak, Magyarország a 14. helyen állt, azóta jöttünk fel a 10. helyre. Nyilván dolgozni kell azon, hogy a következő olimpiára sikerüljön a kijutás, jó esélyünk lehet Milano/Cortinára. Női hoki szinten élvezzük a szövetség támogatását, jó tehetséggondozó programjaink vannak, a lányokat már 10 éves kortól fel tudjuk karolni, egyben be tudjuk nekik mutatni, mit jelent majd egyszer bekerülni a válogatottba, hova lehet eljutni. Már most sok fiatal tehetséget tartunk számon, biztató ez a jövőre nézve. Úgy gondolom, továbbra is felfelé vezet az utunk.”

S hogy egy háromgyermekes édesanya hogyan tudja mindezt összeegyeztetni a családdal? „A 14, 16 és 18 éves gyermekem már hozzászokott ehhez. A kicsi négyéves volt, amikor először hosszabb ideg voltam távol. Megszokták, elfogadták, hogy ez a munkám, igaz, néha ma is nehezményezik. A pandémia miatt volt egy hosszabb idő, amikor ’csak’ anyuka voltam – jó időszak volt együtt lenni. A nagyobbik egyébként még ma is jégkorongozik, a kisebbek kipróbálták ugyan a játékot, de már váltottak.”

(Fotó: Magyarock/Szalmás Péter)