Hosszú Katinka duplázott, megvan az 50. arany

Hosszú Katinka duplázott, megvan az 50. arany

2017. 12. 15.
Megosztás


Bár a papírforma szerint mind a 200 hát, mind a 100 vegyes Hosszú Katinkának állt a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, mindkét távon akadt egy-egy igazán komoly rivális, aki veszélyeztette a címvédését – végül azonban mindkét támadást sikerült visszavernie. Katinka ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett: ezen a napon szerezte az 50. aranyérmét világversenyeken.

Előzetesen még a 200 pillangó is szerepelt a tervekben, ám ezt már délelőtt sem vállalta be Katinka: egy olyan délutánon, amikor 200 háton az ukrán Zevina, 100 vegyesen pedig az Év úszójának választott svéd Sjöström „leselkedett rá”, ez teljesen érhető döntés volt.

És délután úgy is ment minden, ahogy kell. Előbb a kétszáz hátat húzta be, bár Zevina időről időre megindította az ostromot, Katinka szokásához híven ellépett az első három hosszon, majd folyamatosan tartotta az előnyét, leginkább a brutális fordulóknak-kidelfinezéseknek köszönhetően. Bár Rióban és Budapesten is a végén fogta be aktuális legyőzője, ezúttal Zevina utolsó támadását is sikerült hatástalanítani, és végül teljesen meggyőző fölénnyel, 68 századmásodperces különbséggel húzta be a számot.

Egy órája volt – közben persze az eredményhirdetéssel –, hogy készen álljon a száz vegyes döntőjére, ám ezekhez eléggé hozzászokott az elmúlt években, és ezúttal sem kellett túlzottan izgulni. Az idei évben parádézó svéd Sjöström ugyan nekilódult pillangón, ám egyméteres előnyét Katinka szinta egyetlen fordulóval eltüntette, háton „egyenlített”, mellen pedig szépen elment a svédtől, és még nagyobb előnnyel (0.95) lett első, mint kétszáz háton.

Katinka így 4/4-nél tart Koppenhágában, de ami ennél is fontosabb: az olimpiákon (3), nagypályás világbajnokságokon (7), rövidpályás vb-ken (13), nagypályás Eb-ken (13) és rövidpályás Eb-ken (14) most szerezte az 50. aranyérmét.

Ma ő lett az egyetlen éremszállítónk, miután Kapás Boglárkának – bár mindent beleadott – végül a maga által előzetesen belőtt negyedik-hatodik hely legjobbikát sikerült megszereznie. (Mint edzője, Virth Balázs elmondta, a 400 vegyest és a 200 pillét azért illesztették a programba, mert muszáj volt némi változatosságot hozni az örökös 400-800-1500-as gyorsúszó menetelésbe.) Ugyanezen a távon az új edzővel és edzéstervek alapján készülő Szilágyi Liliána ezúttal a hetedik helyen végzett.

A Katinkával együtt döntőzők közül Burián Kata lehetett boldogabb, bár ő a megfázása miatt már délelőtt hüledezett azon, hogy sikerült bekerülnie a fináléba – viszont este, noha a bajnoknő mellett úszva elég szép hullámverésben haladt, szintén odatette magát, és végül az ötödik helyen zárt. Verrasztó Evelyn egy napja 59 elejére lőtte be az éremhez szükséges időt 100 vegyesen: ezt jól látta, 59.2-re már bronzot osztottak, ő azonban épphogy percen belül tudott jönni, így csalódottan vette tudomásul a 8. helyet. Szintén nyolcadik lett Lakatos Dávid, jóllehet neki már az óriási élmény volt, hogy – egy visszalépés miatt – délelőtt előrelépett döntőssé. Délután becsülettel végigúszta az 1500-at az élete első felnőtt Eb-fináléjában szereplő, 18 éves junior vb-ezüstérmes (ő volt a mezőny legfiatalabbja), ám mivel túlságosan egyedül volt, nem tudta megjavítani egyéni legjobbját, de így is 15 percen belül ért be.

Kalandos úton lett majdnem finalista Lobanovszkij Maxim: 50 gyorson szétúszással sikerült kiharcolnia a középdöntőt (elsőre 21.60-at jött), igaz, a 16. helyért menő ráadásban aztán agyonvágta az országos csúcsot (21.18). Délután a középdöntőben a szélső pályán úszva sikerült nagyon közel kerülnie, ám 0.03 hiányzott az igazi boldogsághoz, így kilencedikként végzett.

Szintén délelőtt ejtette el az országos csúcsot (1:39.91) a Bordás Bea, Gyurinovics Fanni, Verrasztó Evelyn, Szilágyi Liliána összetételben úszó, igencsak alkalmi 4x50-es gyorsváltó – délután néhány századdal elmaradtak tőle, és végül a hetedik helyen zártak (bár ehhez kellett egy kizárás is).

Hosszú Katinka, 200m hát, 100m vegyes, 1-1. hely

"Kétszáz háton az idő nem volt igazán jó, de végül is az aranyérem megvan, ez számít elsősorban. Utána a száz vegyesen meg akartam dönteni a világcsúcsot, de ez egy órával a kétszáz hát után gyakorlatilag lehetetlennek tűnt – bár végül is ez az idő annyira nem lett rossz. Nem kezdtem igazán jól, viszont mellen sikerült döntő előnyt szerezni."

(MÚSZ)