Irgalmatlan nehéz feladat

Irgalmatlan nehéz feladat

2012. 05. 05.
Megosztás

A hétvégén Szegeden rendezik meg a poznani olimpiai pótkvalifikációs verseny válogatóját, amelyen a férfiak négy számban K-1 1000 m, C-2 1000 m, K-2 200 m és C-1 200 m döntenek arról, hogy május 16-án és 17-én mely egységek szállhatnak harcba a még hiányzó olimpiai kvótákért. C-1 200 méteren óriási harc várható, amelybe „becsatlakozik” egy igazi „veterán” a kétszeres olimpiai bronzérmes, Zala György is.

Üde színfolt a mezőnyben vagy valódi ellenfél? Nagy kérdés ez a 43 esztendős Zala Györggyel kapcsolatban, aki a tavalyi sikertelen próbálkozás után az idén is vízre teszi hajóját, és felveszi a kesztyűt fiatalabb vetélytársaival a C-1 200 méter mezőnyében.

„Tavaly mókás volt, amit a régi hajómmal produkáltam a válogatón – emlékszik vissza a versenyző, aki azonban nem adta fel. - Kértem egy új hajót a szövetségtől és szeptember óta a feleségem segítségével készülök erre az idényre. Nem tudom, hogy mire leszek képes hétvégén, de úgy érzem, egyre jobb formába lendülök, öt kilót fogytam és a gyorsasággal sincsenek gondjaim. Igazából saját kedvtelésből ragadtam ismét lapátot, kicsit megidézem a fiatalságomat, és kíváncsi vagyok mire leszek képes az ifjúsággal szemben.”

Az elmúlt időszakban a sprint kenuzásban meghatározó szerepet betöltő Kovács Gergely, aki sérülés miatt tavaly a teljes idényt kihagyta, ezúttal sem lesz ott rajtnál. Sérülése ugyanis még mindig nem jött rendbe, a hírek szerint félig-meddig már el is köszönt a sportágtól.

A vasárnapi verseny nagy esélyesei között Bozsik Attilát (a képen), Foltán Lászlót és Horváth Gábort kell emlegetni, és érdekes lesz Nagy Péter szereplése is, aki a C-2 1000 méter „meccsével” a kezében teszi majd vízre a kenuját.

„Szerintem ebben a mezőnyben négy olyan kenus is van, aki azonos szintű teljesítményre képes – mondta a tavalyi szegedi világbajnokságon B-döntős Bozsik Attila.
- Sajnos az én felkészülésem nem volt zökkenőmentes, sérülés és betegség is hátráltatott, de bízom benne, hogy ez nem érződik majd meg a szegedi szereplésemen. Azt mindannyian tudjuk, hogy aki kijut Poznanba, annak irgalmatlanul nehéz dolga lesz, hiszen csak az első két hely ad majd kvótát.”

(Forrás: kajak-kenu szövetség)