Itthon a Magyar Csapat - a MOB-ban köszöntötték az ifjúsági téli olimpikonokat

2016. 02. 22.
Megosztás

Hétfőn kora délután szállt le az Oslóból érkező repülőgép, melynek fedélzetén a Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat utazott. A delegáció a MOB támogatója, a Homm Kft. buszával érkezett a szervezet székházába, ahol újságírók jelenlétében dr. Nagy Zsigmond csapatvezető és Fábián László sportigazgató köszöntötte őket.

Az ünnepségen elhangzott: a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon 71 ország 1100 sportolója vett részt, a programban 15 sportág eseményei szerepeltek. Magyar vonatkozásban 15 sportolónk összesen 8 sportág küzdelmeiben volt érdekelt. Négy éremmel - 2 ezüsttel és 2 bronzzal - a nemzetek közötti éremtáblázat 22. helyén zártunk.

"Büszkén hallgatuk itthon az eredményeiteket, büszkék vagyunk a maroknyi ifjúsági csapat lillehammeri sikereire. Nem vagyunk a téli sportágak terén nagyhatalom, de egyre szebb eredményeket érnek el a havas és jeges sportágakban a magyarok. Két év múlva téli olimpiát rendeznek Koreában, a most elért eredmények igen biztatóak a jövőre nézve!" - emelte ki Fábián László.

"A 121 éves magyar olimpiai mozgalom hírnevéhez méltón, sportszerűen, a fair-play szellemében, Magyarország jóhírét öregbítve viselkedtetek és versenyeztetek. Számos versenyzőnk végzett a top tízben. Ti vagytok a 2018-as pjongcsangi, vagy a 2022-es pekingi téli olimpia magyar csapatának gerince, óriási megtiszteltetés volt veletek közösen dolgozni a sikerekért Lillehammerben!" - hangsúlyozta dr. Nagy Zsigmond, aki az edzők, sportszakemberek mellett a szülőknek is köszönetet mondott.

A csapatvezető azt is elmondta, a 15 fős csapat nem a kislétszámú csapatok közé tartozik, e tekintetben a magyarok a középmezőnyben helyezkednek el. A szervezésről elismerően nyilatkozott: "a norvégok büszkék lehetnek magukra, egy nagyon szép és fantasztikus olimpiát rendeztek" - mondta.

Az ünnepség végén a csapattagok ifjúsági olimpiai részvételt igazoló diplomát vettek át.

A Magyar Ifjúsági Csapat négy éremmel és négy pontszerző helyezéssel zárt. A rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petra 500 méteren és a vegyes váltóversenyben egyaránt ezüstérmes lett, sporttársa, Liu Shaoang 1000 méteren, a műkorcsolyázó Medgyesi Fruzsina a vegyes csapatversenyben lett harmadik. Negyedik lett Jászapáti Petra 1000 méteren, ötödik Vértes Nátán jégkorongozó az ügyességi számban (Skills Challenge) és Sziklási András rövidpályás gyorskorcsolyázó ezer méteren, illetve ő még begyűjtött egy hatodik helyezést a vegyesváltó tagjaként is. Egy hellyel maradt le a pontszerzésről a szlalomban 7. helyezett alpesi síző, Szőllős Barnabás.

A 15 fős csapat tagja volt még Archam Chiara alpesi sízésben, Nagy Bence síkrosszban, Veres Mirella és Herneczky Áron biatlonban, Gyallai Máté János sífutásban, Vörös Virág és Molnár Kristóf síugrásban, valamint Fehér Zsófia és Szász Csongor Ármin snowboardban.

A fiatalokat Lillehammerbe egy rutinos felnőtt, szocsi olimpikon, a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád is elkísérte, aki világbajnoki részvételt áldozott be - 1500 méteren állt volna rajthoz - annak érdekében, hogy "fiatal nagykövetként" a magyarokat segítse tanácsaival a norvégiai ötkarikás esemény helyszínén.

Az innsbrucki téli ifjúsági olimpián két érmet gyűjtöttek a magyarok - mindkettőt ügyességi jégkorongozásban -, Lillehammerben épp a kétszeresét.

A következő, III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat négy év múlva rendezik a svájci Lausanne-ban.

A lillehammeri ifjúsági olimpiával kapcsolatos híreinket (videókat, képgalériákat) - és a magyar fiatalok eredményeit - a mob.hu-n ide kattintva olvashatják és tekinthetik meg.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)