Curlinglolama

Izgalmas curling-siker a házigazda ellen

2024. 01. 29.
Megosztás

Curling vegyes párosunk a házigazda koreaiakkal mérte össze tudását, és elképesztően izgalmas hajrában győzelmet aratott, sífutóinkra pedig a sprint szám várt a gangwoni ifjúsági téli olimpia hétfői versenynapján.

Curlingraulma

Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter

Az utolsó dobás döntött. Az idegek harca volt, a végletekig kiélezett párharc.

Pedig egyáltalán nem így indult. A magyar curling vegyes páros, Nagy Lola és Kárász Raul az első három endet megnyerte, és már 6–1-re is vezetett a koreai Jihun Lee, Chaewon Lee kettős ellen, amely azonban hazai közönsége előtt egyetlen másodpercre sem adta fel a harcot. Olyannyira, hogy a hajrában kis híján sikerült fordítania. A mieink azonban nagyon higgadtan és nyugodtan kezelték a helyzetet – már amennyire lehet egy ilyen helyzetet higgadtan kezelni. Húsz másodperc sem volt hátra, amikor az utolsó dobást elindították – azt, amellyel megnyerték a meccset!

Curlinglolavege

„Nem beszélgettünk, mindketten a magunk módján próbáltunk megnyugodni és rákoncentrálni a dobásra – mondta Kárász Raul. – Én elnémultam, egy kicsit befelé fordultam, néhány másodpercre még a szemem is becsuktam mielőtt felmentem a dobásra…”

„…nekem meg a nyaklánc segített – fogta meg a szív alakú medálját Nagy Lola, majd kinyitotta, és megmutatta, mi van benne. Az egyik fotón egy jegesmedve, a másikon Mester Oogway a Kungfu pandából. – Szimbolikus jelentése van mindkét képnek, ez nyugtat meg, ebből szoktam erőt meríteni, de most az is megnyugtatott, hogy Raullal megbeszéltük, mi az irány. Sokkal jobban éreztem a jeget, sőt, szerintem mindketten jobban éreztük, mint tegnap, és a kommunikáció is jó volt közöttünk, ez pedig jó kombinációnak bizonyult.”

Kárász Raul hozzátette, egyáltalán nem ilyen meccsre számítottak a korábban látottak alapján, de örültek, hogy így alakult.

„A koreaiak többet hibáztak, mint tegnap, nekünk viszont a legtöbb hibánkat sikerült kijavítani, ezért sikerült ennyire jól a mérkőzés – értékelt Kárász. – A vége felé azért eléggé izgultunk, mert elkezdtek felzárkózni ránk, de szerencsére végül nyertünk, úgyhogy, ha holnap legyőzzük a briteket, akkor még van esély a rájátszásba jutásra.”

Larissza

Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter

Sífutásban a sprint versenyszámot rendezték meg hétfőn, amelyben a lányok mezőnyében két, a fiúknál egy versenyző révén voltunk érdekeltek. Mindhárman a klasszikus számban erősebbek, de a sprintben is megmérették magukat, és megérte, mert értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. Bere Larisszának ráadásul négy másodpercen múlt a továbbjutás, a 37. helyen végzett.

„Nem ismertem az ellenfeleket, nem tudtam, mire számíthatok, ráadásul inkább hosszú távon vagyok jó, de így is csak négy másodperc kellett volna a továbbjutáshoz, és így utólag azt is tudom, hol lehetett volna lefaragni azt a négy másodpercet – nyilatkozta Bere Larissza. – Jól bemelegítettem, ennek ellenére úgy éreztem, mintha a karom és a lábam gipszben lenne, nem voltam annyira robbanékony, mint szoktam lenni. A pálya egyébként elég nehéz volt, alig akadt benne lejtő, amin lehetett volna pihenni.”

Sifutasdori

Gaál Dóra előzetesen abban bízott, hogy be tud kerülni a legjobb 60 közé, és ez sikerült is – kereken a 60. helyen végzett. „A bemelegítést jónak éreztem, de valamiért nem sikerült úgy elindulni, ahogy gondoltam, majd meg kell fejtenem, hogy miért – mondta Gaál Dóra. – A helyezésemmel elégedett vagyok, nyilván lehet még fejlődni, de nagyon sokat tanultam ezen a versenyen.”

Sifutasmartin

A fiúk futamában is elképesztő küzdelem zajlott, értelemszerűen a tempó is sokkal nagyobb volt, és előzéseket is láthattunk bőven. Holló Martin a 80 tagú mezőnyben a 68. helyen ért célba.

„Jó élményt jelentett ez a verseny, bár az emelkedőkön kicsit gyengének éreztem magam, ráadásul megbotlottam, amikor előztem, ami egy kicsit kizökkentett – nyilatkozta Holló. – Talán ez a legnehezebb pálya, amin valaha versenyeztem, de nagyon jó a hó, élvezetes volt rajta menni. A sprint nem az én számom, a klasszikust sokkal jobban várom.”

A klasszikus távon kedden méretik meg magukat a fiatalok.

IV. IFJÚSÁGI TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK, GANGWON

Curling. Vegyes páros. Csoportmérkőzés: Magyarország–Korea 7–4 (1–0, 2–0, 1–0, 0–1, 2–0, 0–1, 0–2, 1–0)

Sífutás. Sprint. Lányok: 1. Elsa Taenglander (Svédország) 3:33.98, 2. Kajsa Johansson (Svédország) 0.28 mp h., 3. Nelli-Lotta Karppelin (Finnország) 0.48 mp h., …37. Bere Larissza Vanda (Magyarország), …60. Gaál Dóra (Magyarország). Fiúk: 1. Federico Pozzi (Olaszország) 3:16.27, 2. Elias Jakob Moch (Németország) 0.33 mp h., 3. Tabor Greenberg (Egyesült Államok) 1.06 mp h., …68. Holló Martin (Magyarország)