Jelesre vizsgázott a szocsi olimpia

Jelesre vizsgázott a szocsi olimpia

2014. 07. 09.
Megosztás

Nyilvánosságra hozták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által rendelt tanulmány eredményét, mely a szocsi téli olimpiát vizsgálta meg számos szemszögből. A siker megkérdőjelezhetetlen.

A kutatás – amelyet 16 országban végeztek el 36 ezer ember megkérdezésével – rámutat, mintegy 2,1 milliárdan követték a játékok eseményeit a televízión keresztül, ami 13 százalékos előrelépés a 2010-es vancouveri olimpiához képest.

Az eseményről összesen 114 ezer órás közvetítésfolyamban tudósított a média a különböző platformokon; ez 101 százalékkal több, mint négy éve.

Szocsiból 250 médium közvetített, míg Vancouverből csak 114, az interneten pedig 1,4 milliárd videót tekintettek meg az érdeklődők az idén februári multisporteseményről.

A sportolók és a nézők körében végzett felmérés azt mutatja, valamennyi résztvevő elégedett volt az olimpiával, különösen a versenyek színvonalával, a helyszínekkel és a hangulattal.

A tanulmány arra is kitér, hogy a válaszadók 93 százaléka olimpiai szimbólumként azonosította az ötkarikát nemtől, földrajzi viszonyoktól és életkortól függetlenül.

Arra a kérdésre, hogy mivel azonosítják az olimpiai ötkarikát, a megkérdezettek a következő fogalmakkal feleltek többnyire: világméretű, ösztönző, barátság, sokszínűség, béke, kiválóság.

A válaszolók a NOB-ot olyan szervezetként látják, amely szigorúan fellép a doppingolás ellen, és úgy vélik, egy olimpia rendezéséből sokat profitál a házigazda ország.