Kajak-kenu vb: 8-10 érem a cél

Kajak-kenu vb: 8-10 érem a cél

2013. 08. 26.
Megosztás

A Margitsziget Árpád híd lehajtója alatt horgonyzó Gróf Széchenyi Rendezvényhajón tartotta a Magyar Kajak-kenu Szövetség a csütörtökön rajtoló és vasárnapig tartó , duisburgi kajak-kenu világbajnokság sajtótájékoztatóját, amelyen a sportolók többsége is megjelent.


Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke azt mondta: ez a vb a 2016-os riói olimpiáig vezető út első állomása, s ő minden szakágnak azt kívánja, hogy eredményes tudjon lenni a németországi regattán.

"Különleges kihívás előtt állnak a válogatott tagjai. Az olimpia utáni évben gyakran tapasztalni, hogy a játékokon jól szereplők pszichésen és fizikailag nem tudják úgy odatenni magukat. Kívánom a londoni hősöknek, hogy ezúttal erre rácáfoljanak, és természetesen a kihívóknak, a fiataloknak sok sikert!" - fogalmazott.

Storcz Botond szövetségi kapitány - immár hagyományosan - 8-10 érmet vár a magyar válogatottól. A szakember a hétfői, csapatbemutató sajtótájékoztatón sportnyelven szólva úgy fogalmazott: a három aranyérmet hozó, júniusi, portugáliai kontinensviadalon sok ziccer kimaradt, s most reméli, hogy a kapufáról befelé pattan majd a labda.

"Látva a versenyzők felkészültségi állapotát, joggal lehet reménykedni a jó szereplésben - tette hozzá.
- Ha tízhez közeli érmet szerzünk, akkor nem lesz okunk panaszra, s ha minden szakág képviselői gyűjtenek dobogós helyet, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk."


A vb már szerdán, a paraversenyekkel megkezdődik. Versenyzőink már el is utaztak a helyszinre. Hat sportoló képviseli majd a magyar színeket, s ahogy Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára elmondta: a szakvezetés összesen két érmet remél tőlük. A parasportolók küzdelmei nemcsak a vízen, hanem az asztal mellet is zajlanak majd, hiszen most vitatják meg, hogy a riói paralimpián milyen versenyszámok szerepeljenek az olimpia műsorán.



A vb menetrendje, majd on-line eredményei itt megtalálhatók:

A magyar vb-csapat:

férfiak:

K-1
5000 m: Noé Milán
1000 m: Dombvári Bence
500 m: Dombvári Bence
200 m: Tótka Sándor
200 m váltó: Tótka Sándor, Dudás Miklós, Hérics Dávid, Molnár Péter

K-2
1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland
500 m: Sík Márton, Boros Gergely
200 m: Molnár Péter, Bán Kristóf

K-4
1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel

C-1
5000 m: Vajda Attila
1000 m: Vajda
500 m: Nagy Péter
200 m: Lantos Ádám
200 m váltó: Lantos, Nagy, Korisánszky Dávid, Foltán László

C-2
1000 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
500 m: Vasbányai, Mike
200 m: Lantos, Nagy

C-4
1000 m: Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András, Varga Dávid

nők:

K-1
5000 m: Csay Renáta
1000 m: Medveczky Erika
500 m: Kozák Danuta
200 m: Douchev-Janics Natasa
200 m váltó: Kozák Danuta, Januics Natasa, Zur-Fazekas Krisztina, Vad Ninetta

K-2
1000 m: Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina
500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics
200 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics

K-4
500 m: Szabó Gabfriella, Kozák Danuta, Vad Ninetta, Zur-Fazekas Krisztina

C-1
200 m: Lakatos Zsanett

C-2
500 m: Lakatos Zsanett, Takács Kincső

Parasportolók:

200m:

V1 TA: Szabó Sándor
K1 TA: Bencze János
K1 LTA: Pál Bence
V1 LTA: Geri Dániel
K1 A: Kajdi Katalin
K1 TA: Váczi Anita

(Forrás: MTI / MOB)