Barta Luca, Gulyás Michelle és Guzi Blanka is döntős a krakkói Európa Játékok női öttusaversenyében. Mivel a nőknél nyolc ország képviselői jutottak a fináléba, biztossá vált a magyar kvótaszerzés. Veres Roland is olimpiai kvótáért lép szerdán ringbe. A multisportesemény 6. versenynapján, kedden, a vívócsarnokban ezúttal nem lett újabb érmünk.
Barta Luca után Gulyás Michelle és Guzi Blanka is döntőbe jutott kedden a női öttusaversenyben, és mivel a nőknél nyolc ország képviselői lettek finalisták, biztossá vált a magyar olimpiai kvótaszerzés – ehhez persze a döntőben el kell indulni, a kvóta azután válik hivatalossá.
Késő délután a férfi elődöntősök körvívását rendezték. Egyedül Bőhm Csabának sikerült pozitív mérleggel zárnia a körvívást; 19 ellenfelét győzte le és 16-tól kapott ki, amivel jó alapot teremtett magának a folytatásra. A versenyzők a szerdai két, 18 fős elődöntőben az itt megszerzett eredménnyel indulnak, és a kilenc-kilenc továbbjutó a szombati finálét is ezzel kezdi. A vívóeredmény javítására már nincs lehetőség, így Koleszár Mihály (15/20), valamint Demeter Bence, illetve a tavaly vb-bronz és Eb-ezüstérmes Szép Balázs (egyformán 13/22) nehéz helyzetbe került.
Az öttusázók számára komoly tétje van az Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságnak, mert az egyéni versenyben a férfiaknál és a nőknél is nyolc olimpiai kvóta talál gazdára, azzal a megszorítással, hogy egy nemzetből nemenként csak egy versenyző juthat kvalifikációhoz. Az érmekért egyéniben – és ezzel együtt csapatban – majd szombaton küzdenek a versenyben maradók mindkét nemben. A csapatverseny majd a magyarok, a litvánok, a britek és a németek között dől el, mert ez a négy nemzet szerepel három versenyzővel a fináléban.
A vívócsarnokban a férfi párbajtőrözők közül senki sem jutott negyeddöntőbe: a legtovább – a nyolcaddöntőig – Koch Máté és Nagy Dávid maradt versenyben a 96 tagú (!) mezőnyből. Jó hír viszont a pénteki csapatverseny szempontjából, hogy az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely saroksérülése, úgy tűnik, rendbejött. „Igazság szerint egy kicsit izgultam a verseny előtt, mert nem tudtam, mi a helyzet a sérülésemmel – mondta Siklósi Gergely. – Reggel az első asszók után rájöttem, hogy jó a lábam, jó leszek a csapatversenyre. Mi ugyanis azért jöttünk ide, hogy a csapatkvalifikációs versenyen érmet nyerjünk, az egyéni ebből a szempontból nem számít annyira. Megnéztem, hogy milyen a lábam, és bár nem akartam veszíteni, és mindent megtettem, elment a fókusz, nem tudtam annyira koncentrálni, mint amennyire szerettem volna.”
A nap krónikájához tartozik, hogy a 32-es tábla előtt félbeszakadt a program, mert a bírók a napidíjuk csökkentése miatti tiltakozásként nem álltak fel a pástok mellé. Csak némi egyeztetés után folytatódott a verseny.
A női kardozók közül Katona Renáta jutott a legtovább: a legjobb nyolc között búcsúzott (hetedikként végzett). „Örülök a legjobb nyolc közé jutásnak, nagyon jó bemelegítés volt a csapatversenyre, mivel az olimpiai kvalifikáció szempontjából számunkra most az a legfontosabb” – mondta Katona.
Kropkó Márta a 15., Sárszegi Noémi a 31. helyen végzett a triatlonosok normál távú számában. A versenyt meglehetősen szélsőséges időjárás kísérte: a reggeli hatalmas felhőszakadás és szél után hűvös időben ugrottak vízbe a versenyzők, a kerékpáros szám utolsó méterein pedig újra szakadni kezdett az eső. Kropkó a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként nem is álmodott ilyen eredményről – főleg, ahogy alakult a versenye.
„Az úszás az erősségem, és bár harmadikként végeztem ebben a számban, nem voltam elégedett vele, mert verekedésbe keveredtem, folyamatosan kellett felzárkózni, és az első kettő elment. Utána a futásban kialakult egy nagyobb boly, amiben azt hittem, utolsó leszek, de végül másként alakult – mondta Kropkó. – Nekem kifejezetten jól jött, hogy extrém körülmények között kellett versenyezni, plusz motivációt jelentett, hogy csúszott az út és helyenként sáros volt a pálya. Nagyon örülök a tizenötödik helynek!”
Összességében Sárszegi Noémi is elégedett volt a helyezésével: „Nehezen kezdődött a verseny, az úszásban nagy verekedésbe kerültem, a bringával egy ideig jól haladtunk, de utána összejött egy nagyobb csapat, és akkor már nem. A futás jól ment, kihoztam magamból a maximumot, bár kicsit meglepett, amikor megérkezett a nagy eső, de túl lehetett élni. A végére nagyon elfáradtam.”
Hámori Luca és Kovács Richárd mellett szerdán az 57 kilogrammban szereplő Veres Roland is olimpiai kvótáért lép majd ringbe, miután kedden nagyszerű teljesítménnyel megnyerte nyolcaddöntjét a Nowy Targban zajló ökölvívótornán. Hétfőn Kovács (63,5 kg) és Hámori (66 kg) mellett Bernáth Attila (51 kg) is bejutott a nyolc közé, igaz, neki a párizsi kvalifikációhoz még nem lenne elég a negyeddöntős siker, mivel az ő súlyában csak a két finalista kap kvótát. Veres Roland előtt Mezei Petra (50 kg) a szerb Nina Radovanovic ellen lépett ringbe, akivel nyílt sisakos küzdelmet folytatott. Ő és riválisa is rengeteget ütött és sokat talált, de összességében Radovanovic volt a meggyőzőbb és egyhangú pontozással nyert. Mezeihez hasonlóan Nagy Tímea számára is véget ért a verseny, miután első mérkőzésén, a francia Davina-Myrha Micheltől kikapott. A meccsen a rivális nagy fölényben volt mindhárom menetben, a 75 kilogrammban szereplő magyar öklözőnek nem volt esélye ellene.
A tollaslabdázó Pytel Gergő második győzelmét aratta a csoportkörben, így már biztosan nyolcaddöntős. A 24 éves magyar kedden a horvát Filip Spoljarec ellen lépett pályára. Az első szett ugyan szorosan alakult, de végül Pytel 21-19-re nyert, majd a második játszmát már egyértelműen ő uralta. Ebben a szakaszban csupán hat labdamenetet vesztett, s ezzel bebiztosította helyét a 16 között. A versenynap során korábban Sándorházi Vivien két szettben kikapott az EJ-ezüstérmes, hatodik kiemelt belga Lianne Tantól. Hétfőn mindkét magyar tollaslabdázó győzelemmel kezdett, Pytel ellenfele szerdán a francia Christo Popov lesz, Sándorházi pedig az olasz Yasmine Hamzával találkozik. A csoportok első két-két helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.
A részletes eredmények ide kattintva megtekinthetők.
A Team Hungary krakkói mérlege a keddi, 6. versenynap végén: 4 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzérem; összesen 16 medál.
Megjegyzés: A MOB által vezetett éremtábla és a szervezők táblázata nem egyezik. Ennek oka, hogy az atlétika csapat Eb 3 divíziójának adott versenyszámában az eredményeket összevetették, és az így kapott rangsor alapján hirdettek minden atlétikai számban egyéni érmeseket is. Bartha-Kéri Bianka a három mezőnyt tekintve 800m-en a második legjobb időt futotta, így a szervezők által vezetett éremtáblázatban Magyarországnak adtak egy ezüstérmet ebben a versenyszámban. A három divízió más-más időpontban, teljesen más körülmények között versenyzett. Az eredmények összevetése ebben a formában nem szokott megtörténni az atlétika sportágban.
(MOB-Média, MTI)