Flagbearer2

Kékesi Márton és Tóth Zita viszi a magyar zászlót a pekingi megnyitón

2022. 02. 02.
Megosztás

Két alpesi síző: a kétszeres olimpikon Kékesi Márton és az EYOF-induló Tóth Zita viszi a magyar zászlót a pekingi téli olimpia megnyitóján.

Kékesi Márton részt vett korábban az innsbrucki téli ifjúsági olimpián, majd a phjongcshangi játékokon, Tóth Zita pedig a szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpia Fesztiválon. Marci az U18-asok közt, ifiben világbajnokságot is nyert.

Az olimpiák történetében 2021-ben, Tokióban fordult elő először, hogy egy női és egy férfiversenyző – akkor Mohamed Aida és Cseh László – közösen vigye a játékok megnyitóján a nemzet lobogóját.

A pekingi megnyitóünnepségen maroknyi magyar csapat fog felvonulni, hiszen másnap pályára lépnek többek közt a rövidpályás gyorskorcsolyázók is, akik közül néhányan olimpiai bajnok címvédőként állnak rajthoz – ők minden bizonnyal a pihenést választják.

A megnyitókon hagyományosan a görögök vonulnak be először, majd őket követik alfabetikus sorrendben a nemzetek; a sort a házigazdák zárják. Alpesi síző legutóbb 1994-ben, Lillehammerben vitt zászlót, 1994-ben Bónis Attilát érte a megtiszteltetés.

A 24. téli játékokat 2022. február 4. és 20. között rendezik; a megnyitóra 4-én, magyar idő szerint 13 órától kerül sor.

Magyar zászlóvivők a téli olimpiákon (1924 – 2022)

1924 Chamonix: a rendező ország képviselője

1928 St. Moritz: Szepes (Strauch) Gyula sífutó

1932 Lake Placid: Szollás László műkorcsolyázó

1936 Garmisch-Partenkirchen: Balatoni Levente alpesi síző

1948 St Moritz: Harangvölgyi András sífutó

1952 Oslo: Lőrincz Ferenc gyorskorcsolyázó

1956 Cortina d'Ampezzo: a rendező ország képviselője

1960 Squaw Valley: Bartha János követségi tanácsos

1964 Innsbruck: Koutny Lajos jégkorongozó

1968 Grenoble: Martos Mihály gyorskorcsolyázó

1972 Szapporo: Almássy Zsuzsa műkorcsolyázó

1976 Innsbruck: Vajda László műkorcsolyázó

1980 Lake Placid: Sallay András műkorcsolyázó

1984 Szarajevó: Mayer Gábor biatlonista

1988 Calgary: Tóth Attila műkorcsolyázó

1992 Albertville: Tóth Attila műkorcsolyázó

1994 Lillehammer: Bónis Attila alpesi síző

1998 Nagano: Egyed Krisztina gyorskorcsolyázó

2002 Salt Lake City: Egyed Krisztina gyorskorcsolyázó

2006 Torino: Darázs Rózsa rövidpályás gyorskorcsolyázó

2010 Vancouver: Sebestyén Júlia műkorcsolyázó

2014 Szocsi: Heidum Bernadett rövidpályás gyorskorcsolyázó

2018 Phjongcshang: Nagy Konrád gyorskorcsolyázó

2022 Peking: Kékesi Márton és Tóth Zita alpesi síző


(Magyarock, Fotó: Magyarock/Nagy Weiner Attila)