Kemény mérkőzés vár a BoxingONE Championship bajnokságban a debreceni öklözőkre: Rácsai András fiai november 3-án, szombaton 18 órától a jó erőkből álló „Patent Gladiators” csapatát fogadják a Debrecen Plázában.
A győriek az egyik aranyesélyesként kezdték a szezont, ehhez képeset kikaptak Szabadkán a „Farkasoktól”, majd hazai pályán a révkomáromi „Cápáktól” is. Ezzel szamben a debreceni csikócsapat a tapasztalatszerzés szándékával vágott neki a küzdelmeknek, mégis 14:2-es győzelemmel kezdtek a kisalföldieket legyőző szerb gárda ellen.
- Jó erőkből áll a Győr, remek bunyósok alkotják a gárdát – jelentette ki Szabó Ervin, a Debrecen Thunders klubvezetője.
– Sok múlik majd a sportolók aktuális formáján, kiegyenlített mérkőzésekre számítok. Óriási, akár a meccs kimenetelét eldöntő találkozó lehet a Deél Szabolcs - Darmos József (a képen) nehézsúlyú csata. Szabolcsnak a szerbek ellen nem sikerült a formaidőzítés, de az ob-hoz közeledve egyre élesebb, remélem, ezt a magyar bajnoki címvédő Darmos ellen is megmutatja. Számítunk lelkes közönségünkre, biztatásuk fél győzelem! A szerbek ellen sikerült meglepetést okoznunk, a győriek ellen is nagyon keményen odatesszük magunkat.
A bajnokság állása (meccsszám / pont)
1. Komárno Sharks 3 / 15 pont, 2. Spartak Subotica 3 / 9 pont, 3. Debrecen Thunders 1 / 5 pont, 4. Patent Gladiators 2 / 4 pont, 5. Galánta Kids 1 / 2 pont
(Forrás: monokli.com)