Kisebb változások a bajnokság versenykiírásában

Kézilabda hírek

2013. 08. 30.
Megosztás

Női BL: magyar pályázat is formálódik a Final Fourra.

Nagy esély van rá, hogy az elmúlt hétvégén lezajlott PwC Handball Fiesta nemzetközi női kézilabdatorna szervezői harcba szállnak a női Bajnokok Ligája Final Fourjának megrendezéséért is. Az esetleges pályázathoz, amelyről még nem született végleges döntés, jó ajánlólevél lehet a győri torna.

„A most induló szezon végén lesz először lehetőség a final four megtartására a női BL-ben, és mi is gondolkodunk abban, hogy megpályázzuk. Kicsit már ezt szem előtt tartva próbáltuk a nemzetközi tornát megrendezni, így a részletekre különösen odafigyeltünk. Azt már tudjuk, hogy mik az EHF elvárásai, de azért puhatolózunk, hogy a környezetünk hogyan fogadná, ha mi is ringbe szállnánk a rendezésért" – mondta a Handball Fiesta szervezésében részt vett Forrás Zoltán sportmenedzser a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Mint ismert, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) július végén adott zöld utat a női Final Fournak, amelyről a beérkezett pályázatok fényében a végső döntést szeptember 20-án hozhatja meg a végrehajtó bizottság.

„Nem tudjuk egyelőre, mennyi riválisra számíthatunk, a kiírás úgy szól, klub, ügynökség és nemzeti szövetség is pályázhat, a konkurencia ezért nagy is lehet. Nagyon sok egyeztetés van még hátra, az első körös ajánlatokat szeptember 10-ig kell beküldeni, addig van időnk eldönteni, hogy pályázunk-e. Ez a torna komoly referenciát jelent, ilyet még nem csináltak korábban. Az elmúlt években ott voltunk a férfi Final Fouron, és ilyen szemmel is néztük, hogy ha mi szeretnénk megrendezni női vonalon, mennyire sikerülne" – tette hozzá Bognár Nándor, a győri nemzetközi tornát megrendező SportConcept menedzseriroda tulajdonosa.

Szerkesztői kérdésre Bognár elmondta, a szigorú kiírás miatt egyedül a Papp László Budapest Sportaréna lehet alkalmas itthon a női Final Four megrendezésére.

Fiatal szerb átlövő érkezett Csurgóra Leónból

A Csurgói KK férfi kézilabdacsapata szerződtette Djordje Golubovicsot. A szerb játékos egy évre írt alá új csapatához – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a cskk.hu.
Imre Vilmos vezetőedző korábban öt napig tesztelte a jobbátlövőt, aki a belgrádi Partizannál nevelkedett, és a szerb csapattal bajnokságot, illetve kupát is nyert. A 21 éves kézilabdázó az elmúlt szezont Spanyolországban töltötte, a Bajnokok Ligájában is szereplő Ademar Leónnál – a BL-ben 15, míg a spanyol élvonalban 31 találatot szerzett.
A klubhonlap tájékoztatása szerint ezzel teljessé vált a Csurgó kerete a 2013–2014-es idényre.

A CSURGÓ JÁTÉKOSKERETE A 2013–2014-ES SZEZONRA
Kapusok: Pallag Péter, Piotr Wyszomirski
Balszélsők: Gazdag Tibor, Nagy Máté
Balátlövők: Borsos Tamás, Grebenár Gábor, Lele Ákos
Irányítók: Barisz Puhoszki, Vadkerti Gábriel
Beállók: Herbert Gábor, Pordán Bálint, Szöllősi Szabolcs
Jobbátlövők: Djordje Golubovics, Oláh Gábor
Jobbszélsők: Alberto Aguirrezabalaga García, Országh Ádám

Egy év kihagyás után Norvégiában a beállós

Norvégiában, a Volda HK színeiben folytatja pályafutását Kiss Olivia, aki tavaly nyáron hagyta el a Siófok KC-Galerius Fürdő női kézilabdacsapatát.
A 30 esztendős, tősgyökeres siófoki beálló közel hét évig szolgálta a Balaton-parti klubot, amelytől tavaly nyáron távozott. Kiss Olivia tagja volt a 2011–2012-es szezonban NB I-es bronzérmet nyerő siófoki együttesnek, és a klub szerette is volna megtartani, ám a felek nem jutottak egyezségre a szerződéshosszabbítás részleteit illetően. A rutinos játékos egy év kihagyás után tér vissza a pályára.

A PSG-nél egy évvel hosszabbított a sikerpáros

Egy évvel, 2015 júniusáig hosszabbított a Császár Gábort is a soraiban tudó Paris Saint-Germain férfi kézilabdacsapata a Philippe Gardent, Thierry Perreux edzőpárossal.
A duó 2012-ben érkezett a PSG-hez, az irányításával a csapat első francia bajnoki címét szerezte meg, és kivívta a jogot a Bajnokok Ligájában való indulásra.

(Forrás: NSO)