Az első helyen kiemelt Kosiba Dániel (a képen), Zombori Dávid duó nagy meglepetésre a nyolc közé sem jutott be párosban az asztaliteniszezők 95. országos bajnokságán, Celldömölkön.
A szombati előcsatározások során a legelőkelőbben rangsorolt kettős teljesen váratlanul kikapott a mindössze 16 éves Szudi Ádámtól és Sabján Gergelytől - más kérdés, hogy az első éves ifista páros később vereséget szenvedett, így az elődöntőben már nem léphet asztalhoz. Szintén nem jutott a négy közé a hazai klub címvédő egysége, Fazekas Péter és Kriston Dániel.
A férfiaknál Bohács Gábor, Kiss Dániel-Németh János, Schaffer Dániel, illetve Pattantyús Ádám, Móricz Máté-Lindner Ádám, Marsi Márton párharcokat rendeznek majd vasárnap a négy között.
A nők hasonló számában a favorit Póta Georgina, Lovas Petra kettős ellenfele Braun Éva és Kertai Rita lesz, míg a másik ágon Varga Tímea, Nagyváradi Mercédesz-Pergel Szandra, Madarász Dóra csatára kerül sor.
Egyesben egyik nemnél sem történt meglepetés a nyitónapon, így minden esélyes ott lesz a 16 között a vasárnapi folytatásban.
Az egyes versenyszámok győztesei 150 ezer forintot, a párosban diadalmaskodók pedig fejenként 50 ezret kapnak majd.
Az OB, egyben Mercz Gábor-emlékverseny vasárnapi programja:
női egyes, férfi egyes főtábla folytatása 10 ó
női, férfi páros elődöntő 15 ó
női, férfi egyes elődöntő 15:30 ó
női, férfi páros döntő 16:15 ó
női, férfi egyes döntő 17 ó
(Forrás: mti)