Council Meeting 1 23 04 23

Kínában az olimpiai tanulmányokban hangsúlyosabb szerepet kap a Fair Play

2023. 04. 24.
Megosztás

Hétvégén Budapesten tartotta elnökségi ülését a Nemzetközi Fair Play Bizottság. A kétnapos sportdiplomáciai esemény résztvevői döntöttek a 2022-es év díjazottairól, valamint fontos, jövőbe mutató megállapodást is aláírtak. A díjazottak között magyar olimpiai bajnok is szerepel.

A dr. Kamuti Jenő elnökölte szervezet idén 60 éves, az elnökségi ülés ennek jegyében egy ünnepélyes ceremóniával kezdődött. Hosszas előkészítés után aláírásra került az együttműködési megállapodás a Nemzetközi Fair Play Bizottság és a Pekingi Központi Testnevelési és Sport Egyetem Nemzetközi Olimpiai Tanulmányok Intézetével. Ennek keretében a Fair Play értékeit kiemelten fogják oktatni a hallgatóknak a Nemzetközi Fair Play Bizottság közreműködésével, valamint folyamatos aktivitásokkal hívják majd fel a figyelmet a sportszerűségre országszerte.

Peking nfpb alairas 23 04 23

„Ez a megállapodás egy mérföldkő az életünkben. Kína a nemzetközi sportéletben jelentős szereplő, elég csak a megrendezett olimpiákra gondolni, így kifejezetten örülök neki, hogy sikerült tető alá hoznunk ezt a megállapodást, melyet elsősorban Vajda Lászlónak köszönhetünk. Őszintén bízom benne, hogy ebben a régióban is magasabb szintre tudjuk emelni a Fair Play ismertségét, elfogadottságát” – mondta Kamuti Jenő az online megtartott aláírási ceremónia után.

Az elnökségi ülést Schmitt Pál, a NOB korábbi magyar tagja, volt köztársasági elnök nyitotta meg, majd a résztvevők elfogadták a 2022-es év beszámolóit és megvitatták az idei tervezett programokat. A Nemzetközi Fair Play Bizottság küldetése, hogy a világeseményeken – különösen a fiatal sportolók nemzetközi versenyein – bemutassa a Fair Play-t a versenyzőknek, edzőknek, sportvezetőknek, így például majd a nyári Egyetemi Világjátékokon is. Az idei év kiemelkedő felnőtt eseménye az atlétikai világbajnokság, melynek Budapest lesz a házigazdája. A Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel évek óta közös Fair Play-felhívást tesz közzé a szervezet a vb idejére, így lesz ez majd augusztusban is.

A szervezet ülésén megalakították az Oktatási és Tudományos Bizottságot, melyet a növekvő számú szakmai felkérés és konferencia indokolt, valamint döntöttek a 2022-es díjazottakról.

„Soha ennyi jelölést még nem kaptunk, mint idén, ami elismerése a szervezetnek, illetve egy remek visszaigazolása a munkánknak. Ezen felül hálásak vagyunk a médiának is, hiszen segítségükkel egyre több helyre jutnak el a Fair Play-cselekedetekkel kapcsolatos hírek, videók, ezáltal is felhívva a figyelmet arra, hogy nem mindig a gátlástalan, mindent és mindenkit letaposó viselkedés az egyetlen járható út. Ahogy a szlogenünk is mondja, a Fair Play több, mint győzelem. Szintén fontos megemlíteni, hogy több, mint tizenöt országból küldtek jelöléseket, köztük olyan régiókból, ahonnan korábban nem, vagy csak elvétve, valamint hogy kifejezetten színvonalas jelöléseket kaptunk. Bízom benne, hogy idén is emlékezetes ünnepség keretében tudjuk átadni a díjakat, hiszen a kiválasztott díjazottak egytől egyig megérdemlik ezt” – foglalta össze a szervezetet 23 éve vezető Kamuti Jenő.

Council Meeting 2 23 04 23

A 2022-es nemzetközi Fair Play-díjazottak:

Pierre de Coubertin World Fair Play Act

Trófea. Kai Verbij, holland gyorskorcsolyázó. Versenyen úgy döntött, hogy nem veszélyezteti ellenfele, Laurent Dubreuil esélyeit az éremszerzésre egy kockázatos előzéssel, ezért lelassított, hogy elkerülje az ütközést, aminek eredményeként Laurent Dubreuil nyerte az ezüstérmet, ő pedig utolsó lett.

Trófea. Sheila Liliana Tejeda mexikói vívó. Elvesztett reptéri csomag miatt egyik versenyzőtársának kölcsönadta felszerelését, beleértve a kabátját, hónalj- és mellvédjét, melyet aztán a versenyen közösen használtak.

Diploma. Patrick Dogue német öttusázó. Az egyik koreai sportoló pisztolya nem működött egy perccel a verseny kezdete előtt. A német sportoló a szomszéd sávban odaadta a tartalék pisztolyát a koreainak, és udvariasan megmutatta neki, hogyan kell lőni azzal a kvalifikációs versenyen.

Diploma. Polona Klemencic és Ula Hafner szlovén biatlonista. A norvég Marte Olsbu Roeiseland elvesztette a puska egyik fontos alkatrészét a 2022-es pekingi biatlonverseny első versenyén. Klemencic, a szlovénok éles szemű biatlonistája vette észre, hogy Roeiseland puskájából hiányzik a pöcök. Azonnal értesítette csapata fizioterapeutáját, Hafnert, aki értesítette a norvégokat, akik nem vették azonnal észre, hogy sportolójuk elejtette a puska kulcsfontosságú részét.

Jean Borotra World Fair Play Career

Trófea. Kathrine Switzer amerikai atléta. Első nő, aki lefutotta a Boston Marathont, ezzel kivívva a női egyenjogúságot a maratonversenyeken.

Diploma. Gurban Gurbanov azeri labdarúgó. Több Fair Play-cselekedete közül legismertebb, amikor a Qarabag - Marseille UEFA Konferencia Liga mérkőzésen kihívta gólszerző játékosát és utasította, hogy azonnal jelezze a bírónak – aki nem vette észre a kezezést –, hogy kézzel ütött bele a labdába.

Diploma. Marco Calamai olasz kosárlabdázó. 1995 óta oktatóként a szellemi fogyatékos gyermekek és felnőttek közös edzésével foglalkozik.

Diploma. Dunai Antal magyar olimpiai bajnok labdarúgó, edző, sportvezető.

Willi Daume World Fair Play Promotion

Trófea. Christian Hinterberger osztrák labdarúgó, sportvezető. Az ASKOE korábbi alelnöke és az osztrák szövetség végrehajtó bizottságának tagja. Húsz évig futballozott a helyi bajnokságokban, majd edzőként folytatta. Alapító tagja az Európai Fair Play Mozgalomnak (EFPM).

Trófea. Associations Stop Racism in Sport and Panathlon Wallonie-Bruxelles (Belgium). A sportminiszter (Belgium francia nyelvű részén) felügyelete alatt és az RTBF Sport médiával együttműködve az ASBL Panathlon Wallonie-Bruxelles (elnöke Philippe Housiaux) és a Stop Racism In Sport (elnöke Thierry Witsel) egy sor konkrét intézkedést javasol, amelyek lehetővé teszik a nyitottság, megértés és tolerancia pozitív üzeneteinek egyre szélesebb körben történő terjesztését. Ez a kampány a „No Racism in Sport” címet viseli.

Diploma. Municipality Ganshoren. Belgiumban 2022. február 17. óta a „Fair-Play” nevű monumentális műalkotás, szobor díszíti Brüsszel közterét, amely a brüsszeli Ganshoren önkormányzat sportcsarnokától néhány lépésre található körforgalomban kapott helyet.

Diploma. Prof. Gülfem Sezen Balcikanli török akadémikus és tornászbajnok. A „Hogyan tanítsuk a Fair Play-t gyerekeknek” című könyv szerzője.

Diploma. Prof. Bilge Dönuk, török egyetemi tanár, több Fair Play-témájú írás szerzője.

Jacques Rogge World Fair Play Award for the Youth

Trófea. U20-as japán női labdarúgó válogatott. Azzal a hozzáállásukkal, hogy nem adták fel, a végsőkig küzdöttek, a fair play szellemével és udvariasságukkal sok országból kaptak támogatást az U20-as vb-n Costa Ricában. Attitűdjüket a FIFA is Fair Play-díjjal ismerte el.

Diploma. Edoardo Ferrari olasz kick-boxos. Kategóriájában ellenfele távolléte miatt megnyerte a döntőt. Amikor azonban az utóbbi időn kívül odaért a fináléra, a 10 éves Edoardo úgy döntött, hogy visszaadja az érmet a bíróknak, és megküzd ellenfelével – így sikerült megérdemelten megszereznie az olasz bajnoki címet.

Diploma. Hanna Chojnicka lengyel vitorlázó. Egy Garda-tavi edzőtáborozáson vette észre, hogy az egyik lányt szerencsétlenül és fájdalmasan fejbe találta egy gém, és a hajója felborult. Hanna azonnal segített neki beszállni az hajóba. Ezután, mivel nem volt rajta száraz viharkabát, hajóját biztonságba helyezte, majd beugrott a tó hideg (márciusi) vizébe, odaúszott a bajbajutotthoz, majd átadta azt a sérült vitorlázónak.

Diploma. Tamura (FC Artista U-15 Joetsu High School), japán labdarúgó. Fontos meccs volt, amelyen a kiesés volt a tét. A játékvezető a 0-2-es győzelem második félidejében büntetőt ítélt, amikor Tamura közölte a bíróval, hogy véletlenül esett el, ez nem büntető, bedobással folytatódjon a meccs.

(CIFP)