KOLO436

Kolóra emlékezve ünnepeltek a kajak-kenusok

2023. 01. 28.
Megosztás

2022-es évzáróját tartotta a Kolonics György Alapítvány. Az ünnepségen felelevenítették az előző év legfontosabb történéseit, majd átadták a Kolonics György-díjat, illetve kihirdették a Jövő reménységei ösztöndíjprogram nyerteseit is. Az eseményen részt vett többek mellett Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó is, aki Csabai Edvinnel, az alapítvány elnökével közösen adott át díjakat.

A Stopperen tartott ünnepség megható pillanatokkal indult, ugyanis a többszörös ifjúsági világbajnok kenus, Gönczöl Laura olvasott fel egy rövid részletet Tamás Rita tavaly megjelent Koló, egy kenus legendája című könyvéből.

Csabai Edvin, kuratóriumi elnök - aki tagja a MOB közgyűlésének és Sportszakmai Bizottságának is -köszöntőjében kiemelte, különleges év volt a tavalyi az Alapítvány életében, hiszen Kolonics György 2022-ben ünnepelte volna 50. születésnapját.

„Az elmúlt években elismertük azt, hogy talán az energiánk és a lehetőségeink nagy részét már nem arra kell fordítani, hogy Koló emlékét megőrizzük. Nagyobb hangsúlyt kell fordítani a támogatási programjainkra és azokra a programokra, amelyekkel a következő generációk értékítéletére tudunk jó hatással lenni. De mivel Koló mégis tavaly lett volna ötven éves, ezért úgy indultunk az évnek, hogy mindent megteszünk azért, hogy az ő neve minél több helyen, minél többször elhangozzék és azok az emlékek, amelyeket sokszor magunkban a szívünkben őriztünk, azok összekovácsolódva újabb embereket, fiatalokat érjen el és iránymutatást adjon” – mondta Csaba Edvin, aki megköszönte jelenlévők egész éves, odaadó támogatását is.

Az Alapítvány tavalyi munkájával kapcsolatban elmondta, a már hagyományos mátraházi kenus összetartás, a fáklyás emlékevezés, és az emlékfutás mellett, Gödön sétányt neveztek el Kolonics Györgyről, valamint a már említett könyv megjelenésével egy régi álom is megvalósult. Kiemelte még, hogy márciusban megnyílt a 25. magyarországi Kolonics-kiállítás Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, de szép emlék marad a MosolyTúra, és az első alkalommal megrendezett Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta is.

A díjazottak és a 2023-as Jövő reménységei-ösztöndíj nyerteseinek listája a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján olvasható.

(MKKSZ, MOB; fotó: Vörös Nándor)