Konferencia a feladatokról, és lehetőségekről 2012-ben a szabadidősport terén

Konferencia a feladatokról, és lehetőségekről 2012-ben a szabadidősport terén

2012. 03. 06.
Megosztás

Sikeres volt a Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében az idén immár 21. alkalommal megrendezett kétnapos konferencia.

Az eseménynek Bakonybél adott otthont, ahol gyakorlatilag a magyar sportirányítás minden területe képviseltette magát.

A konferencia hozzájárult ahhoz, hogy a szövetség kapcsolatot építsen az egészséges életmódban érintett kormányzati szervekkel, emellett javítsa a szabadidősportban érintettek érdekében kifejtett érdekérvényesítés hatékonyságát is.

A tematikát az aktuális sportigazgatási változások eleve meghatározták. Ennek megfelelően a korábban megszokott tájékoztatók, oktatási célú előadások mellett a sporttörvényről tartott előadást Dr. Fazekas Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportigazgatási Főosztályának főosztályvezető-helyettese, a sporttörvény értelmében a sportközélet egészére kiterjedő felelősséggel felruházott Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Molnár Zoltán a MOB szerepvállalásairól, és fokozott felelősségéről, végül Monspart Sarolta a MOB Szabadidősportért felelős tagozatának vezetője egyúttal a MOB alelnöke a jövőbeni feladatokról beszélt.

Az önkormányzati törvényről dr. Gémesi György Gödöllő polgármestere, az Önkormányzatok szövetségének elnöke, egyben a MOB egyik elnökségi tagja tartott előadást. A friss civil törvényről Szablics Bálint, KIM Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője számolt be. Szavainak különös jelentőséget adott a hamarosan felálló civil szervezetek számára létrehozandó Nemzeti Együttműködési Alap, illetve az azzal kapcsolatos teendők pontosítása.

A sportszervezetek idei adó és járulékfizetési kötelezettségei változásairól, egyáltalán az aktuális számviteli tudnivalókról Balázs Zsoltné, okleveles könyvvizsgáló tartott előadást.

A kivételes érdeklődés igazolta az eseménnyel kapcsolatos elképzeléseink helyességét: az ilyen tájékoztató, képző, továbbképző, sőt tapasztalatcserére módot nyújtó program segíti a lakosság sportolásáért dolgozók munkáját.

(Forrás: sportime.hu)