20231123 010 sportagi egyeztetes gangwon

Konzultációsorozat a téli ifjúsági olimpia jegyében

2023. 11. 24.
Megosztás

Öt érintett téli sportág hazai szövetségének vezetőivel kezdeményezett konzultációt és egyben tájékoztatót a Magyar Olimpiai Bizottság, a IV. Téli Ifjúsági Olimpia (Youth Olympic Games, YOG) jegyében. A megbeszéléseken a sportszakmai kérdések mellett a szervezési, logisztikai aktualitások kerültek még fókuszba. A találkozókon a curling, a snowboard, a sí-, a jégkorong- és a korcsolyasport került terítékre alig ötven nappal a játékok megnyitója előtt.

A résztvevőket dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a MOB számára minden olimpiai jellegű multisportesemény egyformán fontos, így az ötkarikás szervezet minden tőle telhető segítséget igyekszik megadni a minél sikeresebb szereplés érdekében. „A távoli helyszín ugyan logisztikailag kihívást jelent, de a MOB igyekszik mindenben a szövetségek, a kiutazó delegáció segítségére lenni” – jelentette ki a sportvezető. Hozzátette: a fiatalok esetében még nem a csúcsteljesítmény elérése a legfontosabb cél, inkább az olimpiai eseménnyel való találkozás megélése, noha természetesen öröm minden jó eredmény.

20231123 008 sportagi egyeztetes gangwon
MOB-Média, Szalmás Péter

Tor Tamás, a MOB nemzetközi munkatársa a szervezéssel, részvétellel, utazással, szállással, csapatirodai kiszolgálással kapcsolatos aktualitásokat részletezte. Elmondta, hogy a versenyeket a 2018-as phjongcshangi téli olimpiának is otthont adó Gangwon-tartományban rendezik, Dél-Koreában. Sok versenyhelyszínt, szálláshelyet újra igénybe vesznek a szervezők. Példaként említette a 2024-es sportolói falut, ami korábban az önkéntesek szállásául szolgált, vagy akár a curling-csarnokot. Ismertette, hogy a multisporteseményen várhatóan 80 ország maximum 1900 sportolója 7 sportág 15 szakágában fog megmérkőzni, és 81 versenyszámban osztanak érmet. Várhatóan a magyarok, a Team Hungary 30 sportolója 10 sportágban/szakágban fog rajthoz állni (3x3-as jégkorong, curling, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, gyorskorcsolya, snowboard cross, alpesi sí, sífutás, biatlon és freestyle sí, sí cross).

Elhangzott még, hogy az időeltolódás 8 óra, a hosszú repülőutat autóbuszos utazás követi a célállomásig. Az aktuális technikai kézikönyvek első verzióját az érintett szövetségek már megkapták. A NOB részéről fontos változás az előző ifjúsági olimpiákhoz képest, hogy eltörölték a kombinált vegyes (országok szintjén) versenyszámokat.

A kvalifikációt, a szakmai felkészülést, a válogatási elveket Pignitzky Dorottyával, a MOB Sportigazgatóságának munkatársával tekintették át.

20231122 001 sportagi egyeztetes gangwon
MOB-Média, Szalmás Péter

Elsőként a curling sportág képviselője látogatott el a Magyar Olimpiai Bizottság székházába. Az egyeztetésen elhangzott, Magyarország a vegyes páros versenyszámban szerepelhet majd Gangwonban. A kvótát már megszerezték sportolóink és az induló páros kiválasztása is megtörtént, így ők már fókuszáltan készülhetnek a jövő januári ifjúsági olimpiára.

20231122 004 sportagi egyeztetes gangwon
MOB-Média, Szalmás Péter

A havas sportágakban még nem ért véget a kvalifikációs időszak, amely december 17-ig tart, így jelenleg még nem mondható biztosnak az ezen versenyszámokban indulók sora. Az északi szakágak 5 sportolót adhatnak majd a tervek szerint: 2 női és 1 férfi sífutó és 1-1 női és férfi biatlonista indulása lehet realitás. Alpesi síben igen sűrű a mezőny, várhatóan 1-1 női és férfi versenyző állhat majd rajthoz. Sí crossban a női kvóta megszerzése igen valószínű, de férfi versenyzőink számára is elérhető közelségben van egy indulási jog.

20231123 007 sportagi egyeztetes gangwon
MOB-Média, Szalmás Péter

A jégkorong helyzete igen sokat változott az eddigi téli ifjúsági olimpiákon: 2012-ben Innsburckban és 2016-ban Lillehammerben még ügyességi versenyben mérték össze tudásukat a játékosok, míg 2020-ban Lausanne-ban vegyes nemzeti csapatok 3x3-as tornáját rendezték. Jövőre azonban már a fiatalok között is nemzeti együtteseknek rendeznek tornát 3x3-as és a hagyományos, nagypályás csapatoknak – Magyarország női válogatottjával előbbiben lesz majd érdekelt. Dél-Koreába 13 játékost nevezhetünk majd, ráadásul a keret nagyjára egy másik próbatétel is vár majd január elején: indulás előtt közvetlenül az olaszországi u18-as világbajnokságra utaznak majd a lányok.

20231123 009 sportagi egyeztetes gangwon
MOB-Média, Szalmás Péter

Rövidpályás gyorskorcsolyában versenyzőink megszerezték a maximális 2-2 női és férfi kvótát, a csapat kijelölése jelenleg is folyik. Egy versenyzőnk korábbi eredményei alapján védettséget élvez, a többiek a junior világkupa-eredményeik és a Mikulás-kupán elért teljesítményük alapján vívhatják ki a jövő januári dél-koreai repülőjegyet. Műkorcsolyában az 1 női kvótáért 2 versenyző csatázik majd a Mikulás-kupán, míg nagypályás gyorskorcsolyában még nem zárult le a kvalifikáció, a következő két hétvégén megrendezésre kerülő junior világkupák eredményei alapján fog eldőlni a kvóták sorsa.

20231124 011 sportagi egyeztetes gangwon
MOB-Média, Szalmás Péter

Snowboardosaink az elmúlt időszakban stabil szereplői lettek az olimpiai multisporteseményeknek: 2013 óta szinte minden téli EYOF-on és téli ifjúsági olimpián is indulhatott magyar hódeszkás, sőt, Kozuback Kamilla révén 2022-ben felnőtt olimpián is debütálhatott magyar rider. A jövő évi gangwoni viadalra még nem zárult le a kvalifikáció, amely december 17-ig tart, ezt követően a cross versenyszámban 1 női versenyző indulása valószínűsíthető, míg reménykedhetünk 1 férfi snowboard-kvótában is.

További sportdiplomáciai siker, hogy négy magyar szakember is igen fontos szerepkörben tevékenykedhet majd az ifjúsági olimpián: dr. Kolbenheyer Zsuzsannát nevezték ki a női jégkorong-torna elnökévé, dr. Szilágyi Éva műkorcsolya-bíróként, dr. Kövér Balázs short track bíróként dolgozik majd az eseményen, míg Szőcs Emőke pedig a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) fluormentes waxolást ellenőrző tesztkoordinátora lesz.

20231122 003 sportagi egyeztetes gangwon
MOB-Média, Szalmás Péter

A Team Hungary fogadalomtételére a tervek szerint január 10-én, a megnyitóra január 19-én, a záróünnepségre február 1-jén kerül sor.

Az eseménnyel kapcsolatos bővebb információk honlapunkon ide kattintva olvashatók, a NOB oldalán itt találhatók.

Az ifjúsági olimpiákat négyévente rendezik. Az első télinek 2012-ben Innsbruck, a másodiknak 2016-ban Lillehammer, a harmadiknak 2020-ban Lausanne adott otthont. Gangwon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i, 135. kongresszusán, 2020. január 10-én kapott bizalmat a rendezésre. A YOG 2010-ben Szingapúrban vett rajtot, nyárit Nanjing (2014) és Buenos Aires (2018) jegyez még; 2022-ben Dakar lett volna a helyszín, az afrikai város azonban 2026-ra halasztotta a multisporteseményt. Az eddigi hat ifjúsági olimpián, 2010 óta összesen 74 érmet, köztük 26 aranyat nyertek a magyar fiatalok.