Újabb olimpiai siker: bajnok a magyar szenior bridzscsapat

Köszöntötték a bridzsolimpián győztes szenior válogatottat

2012. 09. 01.
Megosztás

Versennyel egybekötött sajtótájékoztatón köszöntötték a franciaországi Lille-ben rendezett bridzsolimpián a szenior korosztályban aranyérmet szerző magyar válogatottat pénteken Budapesten.

A csapat Bárány György kapitány vezetésével, Dumbovich Miklós, Kovács Mihály, Magyar Péter, Szappanos Géza összeállításban diadalmaskodott a 60 év felettieknél induló 34 együttes között a 14. bridzsolimpián, amely része volt négyévente sorra kerülő II. Szellemi Sportok Világjátékának.

A magyar együttes előbb megnyerte a 17 csapatos csoportját, a legjobb 16 között, a kieséses szakaszban pedig hiba nélkül jutott el az amerikaiak elleni döntőig, majd a kétnapos fináléban is magabiztosan győzött. A siker értékét növeli, hogy a kéthetes versenysorozatot csere nélkül négyen játszották végig, míg más országok jellemzően hattagú csapatokat indítottak, azaz ketten mindig pihentek.

"Maximálisan kihasználtuk a pihenőidőket" - mondta Magyar Péter. "Játék közben és utána is igyekeztünk lazítani, ezért bírtuk végig a két hetet."

Magyarország ilyen kiváló eredményt több mint hetven éve nem ért el bridzsben: az 1930-as években kétszer Európa-bajnok volt a magyar csapat, nyolc évvel ezelőtt pedig a pekingi bridzsolimpián ötödik lett.

"Én bíztam a győzelemben" - nyilatkozta Szappanos Géza az MTI-nek.
"A pekingi ötödik helyünk számomra már jelezte, hogy nagy eredményre lehetünk képesek, és ez végül sikerült. A bridzshez egyaránt szükség van fizikai és szellemi állóképességre, értelmezni kell a csapattárs és az ellenfél által közvetített jeleket, igazi csapatjáték."

A 2002-es Salt Lake Cityben rendezett téli olimpián bemutató játékot tartottak bridzsből, majd 2008 óta a NOB és az IMSA (Szellemi Sportok Világszövetsége) megállapodásának értelmében közvetlenül a nyári olimpia után rendezik meg a Szellemi Sportok Világjátékát, amelyen a bridzs mellett a sakk, a go és a dáma is szerepel.

(Forrás: MTI)