Különösek és „elvben” csak négy évente következnek be azoknak a születésnapjai, akik egy február 29-i napon jöttek a világra.
Számukra a nagy személyes nap – legalább is a naptár szerint – csak a szökőévekben érkezik el, amin persze többféle módon is lehet változtatni. Például úgy, hogy a köszöntést három hosszú éven át a családtagok és a barátok már 28-án, vagy március elsején ejtik meg, bár a babonások az előre hozott ünneplést nem igazán kedvelik. Még bonyolultabbá válhat a helyzet, ha az ünnepelt éppen „házon kívül” van, például nem a hazájában tartózkodik, ahogy mostanság éppen Kovács Katalin, az 1976. február 29-én született „Kajakkirálynő”...
„Ezt a helyzetet is meg lehet szokni, már gyerekként sem drámai problémaként kezeltem azt, hogy nekem tulajdonképpen csak a szökőévekben lehet szülinapom – kommentált az egyik „igazihoz” szerdán elérkezett kétszeres olimpiai bajnoknő, aki a Domino Honvéd többi kajakos világhírességével együtt az elmúlt hétfőn érkezett meg a három hetes törökországi edzőtáborba.
– Ha a köszöntés szívből szóló, akkor majdnem teljesen mindegy, hogy milyen napra esik, az üzenete és a fogadtatása is csak jó lehet. Így voltam ezzel én is az elmúlt vasárnap, amikor a szeretett családom tagjai és a legjobb barátaim „húzták meg a fülemet” és leptek meg kedves ajándékaikkal. Csoda jól éreztem magamat, és ennél jobb és kedvesebb útravalót aligha kaphattam volna a hosszú távollétre készülődve.”
A felkészülés törökországi állomásán február 29-én a „dominósok” sem feledkeztek meg Kati születésnapjáról és a mesterük, Csipes Ferenc engedélyével pezsgőbontással és koccintással, valamint finom desszert feltálalásával köszöntötték a csapat első számú tagját, aki 31 aranyérmével a világbajnokságok történetének legeredményesebb szereplőjének számít.
Kovács Katalin 1996-ban még csak tartalék volt az atlantai olimpián, de aztán a következő három nyári játékokon – Sydneyben, Athénben és legutóbb Pekingben – már vízre is szállhatott és mind a három versenyen két-két érmet nyert.
Pályafutása különlegességének számít, hogy sorozatban háromszor is a K-2 500, illetve a K-4 500 méteres versenyszámokban bizonyíthatott, így sikerült összegyűjtenie a hat „ötkarikás” medált. Olimpiai éremgyűjteményében nem található bronz, amit különösebben aligha sajnál, de egy egyéni győzelem is, amiért a szebbnél szebb világbajnoki győzelmei bőségesen kárpótolhatják.
„Kemény három hét vár ránk és aztán egy rövid otthoni tartózkodás után újabb három hét itt Törökországban, amit majdnem ideális színhelynek nevezhetek. Kicsit hűvös, szeles és esős az idő, de péntektől jelentős javulást ígérnek. Semmi mással nem foglalkozok, csak a munkával és egyetlen dátum lebeg a szemem előtt, az pedig május 18-a, az első válogatóversenyünk napja Szegeden, ahol mindenki szeretné a legjobb formáját hozni. Nagyon korai még arról beszélni, hogy mit szeretnék az Európa-bajnokságon és az olimpián, azt viszont már most is bátran kimondhatom, hogy Londonba mindenképpen versenyzőként szeretnék eljutni” – hangsúlyozta a „szökőéves” születésnapos Kovács Katalin a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozva.
(T-Mobile Sporthír Szolgálat, Szalay Péter)