Turizmus - Átadták a Makovecz Imre tervezte makói fürdõt

Kovacsics Imre az asztalitenisz-szövetség új elnöke

2023. 06. 08.
Megosztás

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) csütörtöki tisztújító közgyűlésén az 52 éves Kovacsics Imrét, a SPA Hungary Holding Zrt. tulajdonos-vezérigazgatóját választották meg elnöknek.

A testnevelő tanári végzettséggel is rendelkező üzletember 61, míg a MOATSZ eddigi elnöke, a nemzetközi szövetség pénzügyekért felelős alelnöke, Nátrán Roland 19 szavazatot kapott, négy voks pedig érvénytelen volt. Kovacsics Imre megbízatása négy évre szól.

A tisztújításra azért volt szükség, mert egy elnökségi tag decemberben, további öt pedig egy nappal a május 11-re összehívott kongresszus előtt lemondott a posztjáról, ami egyben azt is jelentette, hogy a testület megszűnt.

A szövetség három alelnöki posztjára Bogdánffy Pétert, Soós Imrét és Volsik Tibort választották meg.

Kovacsics Imre, országosan elismert szaktekintély a turizmus gyógy-, wellness- és élményszolgáltatásainak fejlesztése, fürdőlétesítmények menedzselése területén. Alkalmazott vezetési módszereinek és újító szemléletmódjának köszönhetően számos fürdőt vitt már sikerre. Irányítása alatt a fürdők üzemeltetése, menedzselése során számos önerőből, és pályázati forrásból támogatott beruházás, fejlesztés valósult meg. Emellett ma már szinte az ország minden szegletében található olyan projekt, melynek szakmai tanácsadói feladatait, cégei által pedig a projektmenedzsmentet biztosítja a megbízók számára, nem csak a fürdő, – de a szálloda és településfejlesztési szektorban is – olvasható a spaholding.eu honlapon.

2010-ben a Nemzeti Fürdőszövetség alapítója, egykori elnöke, abban az évben megkapja Az év vállalkozója címet.

Életrajza emlékeztet, hogy dolgozott a Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézet egészségügyi rehabilitációs részlegének szakcsoport-vezetőjeként, ahol egy komplex alap-, közép- és felsőfokú fizioterapeuta-képzés szakmai modelljének megvalósítása kötődik személyéhez 2005-07-ben.

(MTI, MOB; fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)