Kozák Danuta: Lassan kedvem támad edzésre menni

Kozák Danuta edzőt vagy akár klubot is válthat

2012. 11. 14.
Megosztás

Csipes Ferenc tanítványa, a Londonban kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta a jövőben új edzővel, méghozzá a vőlegényével, Somogyi Bélával dolgozna, és ha ez a Honvédnál nem lehetséges, akkor klubot is válthat – írta a Blikk.

Danuta azt szeretné, hogy a vőlegénye edzői állást kapjon a szakosztálynál, mert eddig is sokat segített neki és a véleménye szerint erre a támogatásra a jövőben is szüksége lesz. Horváth Gábor ezt teljesíthetetlen kérésnek minősíti, mert csak edzői oklevéllel rendelkező szakembert vehet fel, amelyet a bajnoknő kedvese egyelőre nem tud felmutatni.

„Nyolc éve vagyok együtt a párommal, nagyon sokat köszönhetek neki is, hiszen ő korábban kenuzott – nyilatkozta a Blikknek Somogyi Béláról Kozák Danuta.
– Az utóbbi időben jó néhányszor hallottam, hogy vezetőedzőnknek, Csipes Ferinek rengeteg a feladata, nem jut mindenre ideje. Innen jött az ötlet, hogy Béla, aki éppen most szerzi meg az edzői képesítést, besegíthetne neki. Remélem, hogy közös nevezőre tudunk jutni a szakosztály vezetőivel.”

"Pletykákat hallottam, de hivatalosan csak két hete értesültem Danuta feltételéről, amelyet elfogadhatatlannak tartottam és tartok ma is – jelentette ki Horváth Gábor.
- Elsősorban szakmai, másodsorban pedig pénzügyi megfontolásból. A számunkra kiemelkedően sikeres olimpiai játékok után a versenyzők és az edzőik részesültek anyagi elismerésben, az egyesület, illetve a szakosztály – egyelőre – semmivel sem lett gazdagabb, így a meglévő kötelességeinket is nehezen tudjuk teljesíteni. Egy új munkaerő bérét így, még ha akarnánk is, nem tudnánk előteremteni, de nem is akarjuk, mert ezzel valóságos lavinát indítanánk el, és nagyon rossz példát mutatnánk. Danuta az elmúlt négy esztendőben minden tőlünk elvárható segítséget megkapott, megbecsült sportolónak mondhatta magát, és szerintem a számára biztosított lehetőségekért hálával tartozik. Úgy sejtem, hogy a most megfogalmazott, statáriumnak is tekinthető kijelentésének nem lesz jó a visszhangja, de ennek ellenére hajthatatlannak tűnik. Az én álláspontom sem változott, ebben az ügyben egyszerűen nem kapitulálhatok. Rontott a helyzeten egy ma hozzám érkezett levél, pontosabban az iromány hangvétele, amit ugyan nem Danuta fogalmazott meg, de a tartalmát minden bizonnyal ismernie kellett. A tartalmáról nem beszélek, mert semmiféle sárdobálásba nem vagyok hajlandó belemenni. Ma lett volna a második egyeztető megbeszélésünk, amit Danuta betegségére hivatkozva lemondott, és időt kért. Úgy tudom, hogy a BSE szakosztályával már tárgyalásba is kezdett, amit nem akadályozhatok meg, de valójában már nem is nagyon akarok. Egyre inkább erősödik bennem az a vélemény, hogy amennyiben Danuta – a teljesíthetetlen kérése miatt – távozni akar, akkor nem érdemes az időt pocsékolni " – mondta Horváth Gábor.

Ugyanakkor Kozák már megkereste a BSE vezetőit is az ügyben.
„Az olimpiai bajnoknő részéről volt egy megkeresés. Átigazolna hozzánk, ha a vőlegényével készülhetne – fogalmazott Balázs Péter, a klub szakosztályvezetője.
– Anyagi lehetőségeink behatároltak, ezért a felvetést eljuttattam az elnökségi tagokhoz."

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter, NSO)