Lázár Vilmos útban a 10. bajnoki címe felé

Lázár Vilmos útban a 10. bajnoki címe felé

2012. 05. 02.
Megosztás

A hétszeres világbajnok Lázár Vilmos a díj- után a hétfői maratonhajtást is megnyerte a ketteseknél, így, behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert a fogathajtó Magyar Derbyn.

A magyar szövetség elnökeként is tevékenykedő idősebb Lázár-fivér jubileumi, 10. Derby-győzelmére hajt. Ennek eléréséhez csak annyit kell tennie, hogy a keddi zárószámban, az akadályhajtásban nem téveszt pályát, ugyanis több mint 13 hibaponttal előzi meg összetettben ifjabb Nagy Tibort.

Az elitkategóriában, azaz a négyeseknél öccse, a hatszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán viszont elvesztette vezető helyét Werner Ulrichhal szemben, miután a svájci hajtó és ifjabb Dobrovitz József mögött csak harmadik lett maratonhajtásban. A csapatban világbajnok Dobrovitz József nyolcadik lett ebben a számban, így ő a másodikról a negyedik helyre esett vissza. Az akadályhajtás az első helyért nagy küzdelmet ígér a hatodik Derby-elsőségéért hajtó Lázár, illetve Werner Ulrich között, míg a harmadik helyért apa-fia párharc lesz a két Dobrovitz között.

A válogatottba tavaly bekerült ifjabb Dobrovitz szereplése azért különösen bravúros, mert februárban, egy vecsési vendéglátó-ipari egységben megkéselték, s akkor úgy tűnt, ki kell hagynia ezt a versenyt.

Az egyeseknél az olasz Luca Cassottana átvette a vezetést Fábián Lászlótól.

Kedden az akadályhajtással zárul az összesen 76 fogatot felvonultató verseny, amely a kettesek számára az Alpok-Adria Kupára, míg a négyeseknek az augusztusi vb-re válogató, s az elitkategóriában egyúttal Világkupa-forduló is.

Állás a maratonhajtás után:

egyesfogatok:

  1. Luca Cassottana (olasz) 130,32 hibapont
  2. Fábián László 133,16
  3. Bajáki Ferenc 133,67

kettesfogatok:

  1. Lázár Vilmos 117,02 hibapont
  2. Ifj. Nagy Tibor 130,34
  3. Jiri Nesvacil (cseh) 139,54

négyesfogatok:

  1. Werner Ulrich (svájci) 144,39 hibapont
  2. Lázár Zoltán 145,90
  3. Ifj. Dobrovitz József 152,95
  4. Dobrovitz József 153,45

(Forrás: MTI)