256 nap
1145 nap
Hírek
Tóth József: Hihetetlen szakmai innováció jellemzi a KSI judoszakosztályát

2014. 12. 01., 12:21

Tóth József: Hihetetlen szakmai innováció jellemzi a KSI judoszakosztályát

"Szorgalom, szervezettség és hihetetlen szakmai innováció" - így jellemezte Tóth József, a MOB utánpótlásosztályának vezetője a KSI judoszakosztályát azon az ünnepségen, ahol az együttes az októberi eredményei alapján átvette a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos vásárlási utalványt.
Az úszás hete következik: sztárparádé Debrecenben

2014. 12. 01., 11:51

„Egy káprázatos vizes-vb ugródeszka lehet az olimpiához”

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint kétségtelenül nagyobbak az esélyek Közép-Európa, így Budapest számára is egy olimpiai pályázatot, illetve rendezést illetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 reformprogramjának megvalósulása esetén. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vezetője szintén úgy tartja: a tervezett újítások a budapesti játékok malmára hajtják a vizet.
„A 2024-es budapesti olimpia realitássá válhat”

2014. 12. 01., 11:20

„A 2024-es budapesti olimpia realitássá válhat”

Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója a Blikknek úgy nyilatkozott: a Thomas Bach NOB-elnök által kezdeményezett reformok komoly lökést adhatnak Budapest 2024-es olimpiarendezési pályázatának.
Borkai Zsolt: A NOB reformjai történelmi esélyt adnak a Budapest méretű városoknak

2014. 11. 30., 14:05

Borkai Zsolt: A NOB reformjai történelmi esélyt adnak a Budapest méretű városoknak


Egy nap az utánpótlásért, Borkai Zsolt fővédnökletével

2014. 11. 30., 10:20

Szerda „egy nap az utánpótlásért"


Olimpikonok emlékeztek olimpiai bajnok birkózókra

2014. 11. 30., 07:42

Olimpikonok emlékeztek olimpiai bajnok birkózókra


A paralimpiai bizottság közgyűlése tiszteletbeli taggá választotta Schmitt Pált

2014. 11. 29., 12:10

A paralimpiai bizottság közgyűlése tiszteletbeli taggá választotta Schmitt Pált


Jakabos a 200 méteres női vegyes úszást is megnyerte

2014. 11. 29., 11:25

Karácsony előtt már az új győri uszodában versenyezhet Jakabos Zsuzsanna


2014. 11. 29., 11:14

Emlékművet avattak az olimpiai bajnok Kocsis Sándor tiszteletére


2014. 11. 28., 11:28

Olimpikonokat is díjaztak az egyetemi sport kettős ünnepén

Előző
1 ... 1031 1032
1033
1034 1035 ... 2705
Következő
Kapcsolat Partnereink