3 nap
892 nap
Hírek
Női BL: a kormány támogatja a négyes döntő hazai megrendezését

2013. 11. 01., 04:41

Női BL: a kormány támogatja a négyes döntő hazai megrendezését

A kormány támogató szándékának megerősítéséről tárgyalt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár az Európai Kézilabda Szövetség (EHF), illetve a 2013–2014-es női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének megrendezésére közösen pályázatot beadó Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Hungarofest Nonprofit Kft. képviselőivel.
Halottak napi megemlékezés november 4-én

2013. 10. 31., 20:20

Halottak napi megemlékezés november 4-én

A Magyar Olimpiai Bizottság november 4-én (hétfőn) 11 órakor tartja halottak napi megemlékezését a Farkasréti temetőben az elhunyt olimpikonok falánál.
Az olimpiai bajnok Szabó Gabriella már a világbajnokságra összpontosít

2013. 10. 31., 20:17

Szabó Gabriella új edzőpartnerekre lelt

Augusztusban a duisburgi világbajnokságon szenzációs győzelmet aratott női négyesünk. A csapat vezérevezőse, Szabó Gabriella az első válogató után váltott edzőt: Csipes Ferenc helyett Tóth Lászlóval folytatta a felkészülést, és neki köszönhetően is jutott ki az év fő eseményére, amelyet két aranyéremmel (K-4 500 m, K-2 1000 m) zárt. És hogy mit hoz számára a jövő?
Mocsai: A világbajnokkal kell készülni a legnehezebb csoportra

2013. 10. 31., 20:15

Mocsai: A világbajnokkal kell készülni a legnehezebb csoportra


EHF kupa: november 23-án játszik a Pick Lisszabonban

2013. 10. 31., 20:13

EHF kupa: november 23-án játszik a Pick Lisszabonban


Szőcs Bertalan nevét viseli az MTK edzőterme

2013. 10. 31., 20:11

Szőcs Bertalan nevét viseli az MTK edzőterme


Jamie Turner : A csúcsteljesítményhez vezető út

2013. 10. 31., 16:07

Jamie Turner : A csúcsteljesítményhez vezető út


Klinika az Öreg-tó mellett

2013. 10. 31., 15:58

Klinika az Öreg-tó mellett


2013. 10. 31., 15:27

10. világkonferencia: kihirdették a Sport és Környezet díj győzteseit


2013. 10. 31., 15:17

Új alkalmazás hozza egymáshoz közelebb az olimpikonokat

Előző
1 ... 1606 1607
1608
1609 1610 ... 2738
Következő
Kapcsolat Partnereink