London 2012: föld-levegő rakéták telepítését mérlegelik

London 2012: föld-levegő rakéták telepítését mérlegelik

2012. 06. 12.
Megosztás

Biztonsági megfontolásokból föld-levegő rakéták telepítését mérlegeli a nyári olimpiai játékok idejére London néhány pontján a brit kormány – tájékoztatott Philip Hammond védelmi miniszter.

A tárcavezető hétfőn a parlamentben megerősítette, hogy a David Cameron vezette kormány tanulmányozza a rakétatelepítés lehetőségét. A kabinet azonban még nem hozott végleges döntést.
Hammond hangsúlyozta: még ha a kormány úgy is dönt, hogy rakétákat telepít néhány lakóház tetejére, az nem jár veszéllyel az ott élőkre.
A brit haderő a múlt hónapban gyakorlatozott Londonban, hogy tesztelje a biztonsági rendszert a július 27. és augusztus 12. közötti ötkarikás játékokra. A hadgyakorlaton harci helikopterek és vadászgépek is részt vettek.

Hammond szerint a gyakorlatozás „elérte célját", a brit fegyveres erők készen állnak arra, hogy garantálják az olimpiai, illetve a paralimpiai játékok biztonságát, és emellett segítsék a rendőrség munkáját.
A brit hatóságok számára a közlekedés és a biztonság okozta legnagyobb aggodalmat a város harmadik olimpiája előtt.

(Forrás: MTI)