Londonban debütál a sportág – magyarok nélkül

Londonban debütál a sportág – magyarok nélkül

2012. 05. 15.
Megosztás

A hetedik női világbajnokságon még csupán a negyedik versenynap ért véget, de már biztossá vált a torna felénél, hogy nem lesz női ökölvívónk a londoni olimpiai játékokon.

Szabó Beáta mellett kétszeres világbajnokunk, Kovács Mária (a képen) is búcsúzni kényszerült.

Kovács Marika jelen volt a női ökölvívás megszületésénél, már 2001-ben a történelmi scrantoni világbajnokságon ezüstérmet szerzett, ezzel szemben több nyelven beszélő német ellenfele csak öt évvel később kezdett el megismerkedni a sportággal. A biztos olimpiai kvótához a legjobb három európai között kellett volna végeznie, és a kontinensnek még van ugyan egy szabadkártyája is, de mivel földrészünkről tíz ökölvívó jutott be a legjobb tizenhat közé, erre kevés esély kínálkozik.

Magyar részről, az olimpiai könnyűsúlyban Szabó Beáta is a kötelek közé lépett a Kínában zajló világbajnokság negyedik versenynapján, de nem volt reális győzelmi esélye a bolgárok egyik élversenyzőjével szemben. A kétszeres Eb-bronzérmes Denica Eliszeeva rendre a legnagyobbakat is megszorongatja, így a tudásbeli különbséget kihasználva megérdemelten jutott a legjobb tizenhat közé.

Világbajnok bronzérmesünk, Némedi Varga Csilla révén leszünk érdekeltek az ötödik versenynapon, és kiválóságunk messze nem esélytelen a negyeddöntőbe jutáshoz, ugyanis az olaszok rutinos, de eddig jelentős nemzetközi eredményeket felmutatni nem képes bokszolója, Terry Gordini ellen lép ringbe. Figyelmeztető ugyanakkor, hogy az olasz versenyzők formája kieséseik ellenére egészen kiváló a kínai világbajnokságon.


Negyedik napi eredmények:

60 kg, 16 közé jutásért: Denica Eliszeeva (bolgár) - Szabó Beáta 18:2
75 kg, 16 közé jutásért: Andrea Strohmaier (német) - Kovács Mária 13+:13

Keddi párosítás:
54kg, 8 közé jutásért: Némedi Varga Csilla - Terry Gordini (olasz)

(Forrás: MTI)