A Telekom magyarországi sikertörténete nem csupán a szakmai és az üzleti eredményekről, a folyamatos fejlesztésekről és a felhasználók magas színvonalú kiszolgálásáról szól, hanem – egyebek között – a sport kitartó és az együttműködő partnerek számára kiszámítható támogatásáról. Idén éppen húsz éve, hogy döntés született a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Csapat felkarolásáról, nem sokkal később pedig elkezdődött egy olyan különleges „Team” felépítése, amelyben a hazai sportélet különböző területein kimagasló teljesítményt nyújtó és éppen ezért egyéni támogatásra is méltó versenyzők és játékosok sorakoztak fel.

A most induló interjúsorozat a közelmúlt sikeremberei közül tízet szólaltat meg. A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa elsősorban az egykori bajnokok életének alakulásáról, mai foglalatosságairól érdeklődött.

Kőbán Rita (48 éves), kétszeres olimpiai bajnok, kilencszeres világbajnok:

A négy olimpiát megjárt egykori kajakozó (vagy talán kajak-királynő…) az 1992-vel kezdődő és 1996-ig tartó korszakot tartja versenyzői pályafutása csúcsidőszakának, amelynek legnagyobb magaslata az atlantai olimpián kiharcolt egyéni győzelme volt az 500 méteres vízi-sprinterek versengésében.

„Huszonnégy évig versenyeztem, talán még hangzatosabb, ha úgy fogalmazok, hogy majdnem egy negyedszázadon át. Nekünk, magyar kajakozó nőknek jó tíz esztendőn keresztül tudomásul kellett vennünk, hogy bármilyen jók is vagyunk – mert azok voltunk – ott vannak velünk szemben az NDK legyőzhetetlennek kikiáltott egységei. A” falat” azért néha sikerült áttörni, én például nem egyszer utasítottam magam mögé Birgit Fischert” - emlékezik Rita, aki Sydneyben a magyar csapat zászlóvivője volt, s aki nem sokkal később – 19 évi válogatottság után! - elköszönt a versenypályáktól.

Visszavonulása után tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, majd a szervezet elnökségében tevékenykedett, emellett a MOB környezetvédelmi bizottságát is vezette. Gyerekkori álmai megvalósulásának is nevezheti azt a pillanatot, amikor úgy határozott, hogy a lovardák és a lóistállók különleges világában keres hasznos és élvezetes foglalatosságot magának. Mindent megtanult és kipróbált, amit csak lehetett: versenyzett az ügetőn, a lótenyésztéssel és az edzések vezetésével is sikereket könyvelhetett el. Most, hogy ennek a korszaknak is vége, „alap-sportágához” visszatérve az MTK-ban 16-18 éves kajakozók edzőjeként, vagy inkább tanítómestereként készül bizonyítani, és ahogy mondja, szerencséjére egykori kiváló edzőinek a tudásából – ha elakad - ma is mindig meríteni tud.

Horváth Csaba (42), olimpiai aranyérmes kenuzó, aki 1995-ben egy VB-n öt aranyat nyert:

Tizenhárom évvel ezelőtt tette le a lapátot, és ez után üzletemberként is sikeresen induló pályát futott be, egykori versenyzőtársával, Belicza Bélával összefogva. Vállalkozóként az egyre inkább teltházas panzióüzemeltetésben odáig jutottak, hogy már fejlesztésbe is kezdhettek, ehhez viszont svájci frank alapú hitelek igénybevételére is szükségük volt. Mondani sem kell, ez lett a vesztük, ahogy sok-sok vállalkozó kedvű sorstársuknak…

„Másra számítottunk, sikerekre, biztos megélhetésre, de csalódnunk kellett. A vállalkozás bedőlt. Még sem vagyok boldogtalan ember, mert a családomban örömömet lelem. Három gyerekünk van, Szonja 14, Botond 5, Panna pedig két esztendős. Nyolc évig szinte semmi kapcsolatom sem volt a sportágammal, de sikerült visszatalálnom, és amióta van két sárkányhajós csapatom, a Csepelben pedig 8-10 éves gyerekekkel is foglalkozhatok, úgy érzem magamat, mintha újjászülettem volna. Rátaláltam az igazi önmagamra, és már azért sem kesergek, hogy lemaradtam a 2000-es olimpiáról, ahová még mindenképpen el szerettem volna jutni. A sokat emlegetett hajótípus váltás velem is kibabrált. Boldogság tölt el, ha Atlantára gondolok, közös sikereinkre Kolonics Gyurival, és az 1995-ös duisburgi világbajnokságra, ahonnan öt-öt aranyérmet hoztunk haza!” – emlékezik Horváth Csaba, azaz „Indián”, aki ma is elérzékenyül, ha egykori hajózó párjáról, a fiatalon elhunyt Kolonics Györgyről, „Kolóról” szó esik.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)