Megvan a gangwoni ifjúsági téli olimpia első magyar érme! A rövidpályás gyorskorcsolyázó Major Dominik a dobogó harmadik fokára állhatott az 500 méteres számban. Gyorskorcsolyában is az 500 méteren, alpesi síben pedig a kombinációban voltunk érdekeltek hétfőn, és persze a 3x3-as hokis lányok ezen a napon is két mérkőzést játszottak.

500 méter. A leggyorsabb szám, amelyen olykor a másodperc töredéke alatt kell döntést, ráadásul jó döntést hozni. Major Dominiknak sikerült. Az edzői utasítást pontosan betartva versenyezte végig az A-döntőt, és a jutalma pályafutása eddigi legszebb érme lett. Egy ifjúsági olimpiai bronz.
De nézzük, hogyan látta maga az érintett a történteket!
„Bíztam benne, hogy a szerencse ma mellém áll, úgy jöttem le a bemelegítésre, hogy ma érmet kell nyernünk. Jól mozogtam és meg is lett az eredménye – mondta Major Dominik fülig érő mosollyal. – Nem volt sima utam a döntőig, a negyeddöntőben elestem, és vagy ketten átmentek rajtam, de túléltem. Kicsit fáj a karom, de a doki majd este megnézni. Az elődöntő is kemény csatát hozott, nem tudtam a legjobbamat nyújtani, de bejutottam az A-döntőbe. Ott megelőztem a kínai srácot, ő visszaelőzött, mentünk, ahogy bírtunk, és az utolsó fél körben ketten estek előttem. Lehet ezt szerencsének hívni, de az elmúlt két napban annyi balszerencse ért, hogy a sors szerintem most visszaadta, amit elvett. Hátravan még a váltó: bízom a csapatban, szerintem elég erősek vagyunk, bízom benne, hogy ez elég lesz egy éremre!”

Apropó érem! Major még hozzátette: jó nehéz bronzot akasztottak a nyakába Gangwonban, és nagyon szépet. A legszebbet, amit valaha nyert. És utána jött még az ünneplés, mivel Koreában nemzeti sport a rövidpályás gyorskorcsolya, mindenki vele akart pacsizni, fotózkodni. Méltó ünneplése volt ez egy nagyon szép eredménynek.

Másik fiúversenyzők, Keszthelyi Dávid sajnos a selejtezőben elesett, és nem folytatódott számára a verseny. A lányoknál Szigeti Dóra elképesztően magabiztos versenyzéssel jutott az A-döntőbe, ahol azonban kicsúszott, így ötödikként értékelték – ez is dicséretes pontszerző pozíció, bár nyilvánvalóan többre vágyott –, míg Végi Diána Laura a B-döntő harmadik helyével összetettben a nyolcadik helyet szerezte meg.

„A hangulatunk remek, milyen is lehetne az első gangwoni magyar érem után?! A fiatalok nagyon jól mentek ötszáz méteren, sokat dolgoztunk ezért a bronzért, és végre a szerencse is mellénk állt – nyilatkozta Lakatos Tamás a válogatott vezetőedzője. – Dominik jól ment, betartotta, amit megbeszéltünk, megtámadta a kínait, ment az adok kapok. Harcos döntőre számítottunk, az is lett, az esésből szerencsésen kimaradtunk, és meglett az eredménye, amihez gratulálok! A lányoknál is nagyon jól alakult a nap: Szigeti Dóri A-döntőt, Végi Lora B-döntőt futott, de ott sajnos van egy kis hiányérzetem. Dóri rajtja nem úgy sikerült, ahogy megbeszéltük, elengedte a második számú lengyel lányt, és attól kezdve a lengyelek összezártak, volt még két koreai a döntőben, ráadásul Dóri sajnos el is csúszott. Ilyen a short track, ez megtörténik. Van még hátra egy szám, a váltó, és egész jól állunk, úgyhogy bizakodó vagyok…”
A Team Hungary, vagyis a magyar csapat ezzel az éremmel feliratkozott az éremtáblára, amelyre eddig a 79 induló nemzet közül 27-nek sikerült felkerülnie.

Photo: International Olympic Committee / William Lucas
Gyorskorcsolyázóink is jégre léptek ezen a napon, ők is az 500 méteres távon versenyeztek – mindketten nagyon szépen korcsolyáztak: Vancsó Rebeka a 19., Sándor Lilla a 29. helyen végzett. Egyvalamiben ők ketten egyetértettek: az olimpia hangulata semmilyen más világversenyéhez nem hasonlítható – egy sportoló számára a legnagyobb élmény, ami érheti.
„Általában nagyon izgulok a versenyek előtt, de most jóféle izgatottság lett úrrá rajtam, az is inkább csak amiatt, hogy itt lehetek – mondta Vancsó Rebeka. – Soha korábban nem ugrottam még ki semmilyen eseményen, hát most sikerült, ennek ellenére nagyon simán lement a futam. Azt hittem, hogy gyorsabb lesz a jég, de összehasonlítva az időmet a többiekkel, egyáltalán nem volt rossz futamom, közel voltam az egyéni legjobbamhoz. Nagyjából erre számítottam, elégedett vagyok.”

Photo: International Olympic Committee / William Lucas
Sándor Lilla hozzátette, ő a 29. helynél előzetesen jobb eredményt várt: „Három tizeddel rosszabbat rajtoltam, mint szoktam, így a köröm sem lett olyan jó, de bízom benne, hogy ezerötszázon javítani tudok. Örülök, hogy itt vagyok, és kipróbálhatom magam az ifjúsági olimpiai mezőnyben, ez tényleg semmihez sem hasonlítható élmény.”

Photo: International Olympic Committee / Luiza Moraes
Alpesi síben az alpesi kombinációt rendezték ezen a napon: Schneider Milán szenzációsan kezdett, a super-G után a 15. helyen állt, ami azért is hatalmas eredmény, mert életében másodszor versenyzett ebben a számban (az első ugyanitt történt, méghozzá egy nappal korábban). A szlalomban azonban elég nehéz pályát tűztek a rendezők (14-en kiestek), és Schneider Milán sajnos az elején kicsúszott. Ennek ellenére sikerült teljesítenie a pályát, és a 28. helyen végzett.
„A super-G elég jól ment, ahhoz képest, hogy a tegnapi volt az első versenyem ebben a számban, olyan versenyzőket is megelőztem, aki előző nap jobb volt nálam – nyilatkozta Schneider. – Következett a technikai szám, a szlalom, amelyre nagyon szélesen tűzték a kapukat a rendezők, úgyhogy az eleje nagyon nehezen síelhető volt számomra. Sajnos kicsúsztam, és vissza kellett gyalogolni, de végül csak teljesítettem. Nem baj, van még hátra versenyszám, készülünk arra.”

A 3x3-as lány jégkorongválogatott délben lejátszotta első mérkőzését, amelyet 22–1 arányban megnyert Ausztráliával szemben, késő este pedig 33–0-ra legyőzte Hollandiát, így továbbra is veretlen.
„A lányok nagyon jól teszik a dolgukat, napról napra megyünk előre, és bár így öt meccs után talán egy kicsit kezdenek fáradni, de ez az ifjúsági olimpia, ők pedig fiatalok és egészségesek, úgyhogy menni kell előre – nyilatkozta Marleen Collins Delaney, a magyar csapat szövetségi kapitánya a második mérkőzés után. – A holnapi nap teli lesz kihívásokkal, hiszen előbb a házigazda Koreával, majd este az olaszokkal találkozunk. Az első meccsen biztosan telt ház lesz, és a közönség ellenünk drukkol majd, a lányoknak ezt is fel kell dolgozni, de szerintem jót tesz majd nekik a plusz nyomás. És hát az olaszok ellen sem lesz könnyű dolgunk, úgyhogy készen kell állunk.”
IV. IFJÚSÁGI TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK, GANGWON
Alpesi sí. Alpesi kombináció. Fiúk: 1. Zak Carrick-Smith (Nagy-Britannia) 1:49.46, 2. Alexander Ax Swartz (Svédország) 1:49.59, 3. Liam Liljenborg (Svédország) 1:50.30, …28. Schneider Milán (Magyarország) 1:58.01
Gyorskorcsolya. 500 m. Lányok: 1. Angel Daleman (Hollandia) 39.28, 2. Huidan Yung (Korea) 39.64, 3. Waka Szaszabucsi (Japán) 39.65, …19. Vancsó Rebeka (Magyarország) 42.66, …29. Sándor Lilla (Magyarország) 44.29
Rövidpályás gyorskorcsolya. 500 m. Fiúk: 1. Sean Boxiong Shuai (Egyesült Államok) 41.498, 2 Xinzhe Zhang (Kína) 41.755, 3. Major Dominik (Magyarország) 41.969, …34. Keszthelyi Dávid (Magyarország)
Lányok: 1. Anna Falkowska (Lengyelország) 44.314, 2. Minji Kang (Korea) 44.434, 3. Jaehee Chung (Korea) 45.018, …5. Szigeti Dóra (Magyarország 1:07.592, …8. Végi Diána Laura (Magyarország)
3x3 jégkorong. Lányok: Magyarország–Ausztrália 22–1 (5–0, 8–0, 9–1). Magyarország–Hollandia 32–0 (10–0, 14–0, 9–0)