Majorbefuto

Major megnyerte a B-döntőt, de többre vágyik

2024. 01. 21.
Megosztás

A rövidpályás gyorskorcsolya 1000 méteres száma, alpesi síben super-G, biatlonban pedig a vegyes váltó volt az, amelyre magyar szempontból figyelni kellett az ifjúsági téli olimpia második versenynapján. A legjobb eredményünk Major Dominik pontszerző, 6. helye short trackben.

Lauragyoztes

Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter

Három ezredmásodperc. Ennyin múlt az A-döntőbe jutás Végi Laurának a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában. Milliméterekre volt attól, hogy megméresse magát a fináléban, ahol a látottak alapján lehetett volna esélye akár a dobogóra is. Ám a feltételes módnak a sportban nincs értelme, úgyhogy lássuk, miként értékelte a napot maga az érintett, aki az előző napi, 1500 méteren megszerzett negyedik hely után ezen a távon 8. helyen végzett.

„Szerencsés sorsolásom volt végig, az elődöntőben is, de sajnos az utolsó fél körön megpróbáltam kívülről megelőzni a kínait, így utólag azt lehet, hogy nem kellett volna – elevenítette fel a történteket Végi. – De annyira belassult előttem, hogy mindig rácsúsztam, többször megütötte a sípcsontomat és fejbe is ütött. Kihúzódtam, hogy megelőzöm, ám közben a kazah belülről odaért mellém. Három ezreden múlt, néhány milliméter volt csak a pengéink között. Tanultam belőle, csak kár, hogy egy ilyen nagy versenyen kellett megtanulnom ezt a leckét. Bízom benne, hogy az ötszáz és a váltó jobban sikerül majd.”

Domigyoztes

Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter

Major Dominik felemás érzelmekkel zárta a napot, amelyen a B-döntőt sikerült ugyan megnyernie (ezt sikerként könyvelhettük el), ám ő valami egész másra, sokkal többre vágyott.

„Az első futam egész könnyű volt, aztán a negyeddöntőben kemény csatába keveredtem, de szerencsésen alakult, mert a japán fiú elesett előttem – tekintett vissza a nap eseményeire Major. – Azután az elődöntőben karral visszahúztak a második helyről, ha ez nem történik meg, A-döntőbe jutok, így maradt a B, amit sikerült megnyernem. Nem ez volt a cél, hanem a dobogó, de talán még az is összejöhet.”

Ezen a távon Szigeti Dóra a negyeddöntőben búcsúzott, míg Keszthelyi Dávid az előfutamok során. Hétfőn, 500 méteren mindketten javíthatnak.

Majoredzoba

Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter

„Vegyesek az érzelmeim, mert bár szépek lettek az eredmények, lehettek volna sokkal szebbek is – mondta Lakatos Tamás vezetőedző. – Dominik nagyon szépen versenyzett, és annak ellenére megnyerte a B-döntőt, hogy kétszer is szabálytalankodtak ellene. Lora is szépen versenyzett, de sajnos megint elkövetett egy hibát, túlságosan nagyot nyitott az elődöntőben, amiért nagyon nagy árat fizetett. Dóritól és Dávidtól ötszázon várunk egy kicsit többet, szeretném, ha mindannyiuknak egy kicsit szerencsésebb lenne az ötszázas napjuk, mert ebben a maiban is benne volt a jobb eredmény.”

PHOTO 2024 01 21 18 58 07

c) 2024 - International Olympic Committee / Luiza Moraes - All Rights Reserved. In partnership with ANOC.

Alpesi síben a super-G volt az étlapon vasárnap: fiú indulónk, Schneider Milán az 64 tagú mezőnyből utolsó előttiként rajtolva a 35. helyen végzett.

„Ez volt az első super-G versenyem, és nagyon izgalmasan alakult, nagy élmény volt pont az ifjúsági olimpián kipróbálni ezt a számot – mondta Schneider Milán. – A számhoz képest is nagy sebességű pályát tűztek a szervezők, 110 km/órával jöttünk lefelé, amit nagyon élveztem. Az eredmény is jó ahhoz képest, hogy nincs tapasztalatom a számmal, úgy érzem, megtettem minden tőlem telhetőt.”

Biathlonakcio

Fotó: International Olympic Committee / William Lucas

A biatlon váltónk a 30 nemzetet felvonultató mezőnyben a 24. helyet szerezte meg, amivel elégedettek voltak versenyzőink, Bozóki Laura és Kunos László, hiszen már azért is nagy csata zajlott, hogy egyéniben a legjobb harminc közé kerüljenek, és indulhassanak ebben a versenyben.

„Az is nagy dolog, hogy egyáltalán sikerült bekerülni ebbe a versenybe, annak pedig még jobban örülök, hogy sikerült előrébb kerülnünk, mint ahol indultunk” – mondta Bozóki.

„Az első ilyen versenyem volt, úgyhogy kicsit izgultam előtte, ennek ellenére azt hiszem, sikerült jó eredményt elérni – mindketten jó lövészetet és futást hoztunk, amivel elégedettek lehetünk” – tette hozzá Kunos.

Egy pihenőnap után két nap múlva következik a sprint, amely mindkettőjüknek az utolsó versenyszáma, így nyilván szeretnék az utolsó erőtartalékaikat is mozgósítani, és kihozni magukból a maximumot.

Helyi idő szerint az esti programban 3x3-as jégkorong-válogatottunk, amely délelőtt fölényes győzelmet (18–0) aratott Törökország fölött, Kínával csap össze, azzal végződik az ifjúsági téli olimpia vasárnapi programja magyar szempontból.

IV. IFJÚSÁGI TÉLI OLIMPIA, GANGWON

Alpesi sí. Fiúk. Super-G: 1. Benno Brandis (Németország) 54.42, 2. Asaja Sturm (Ausztria) 54.43, 3. Andrej Barnas (Szlovákia) 54.78, …35. Schneider Milán (Magyarország) 57.20

Biatlon. Vegyes váltó (6 km+7.5 km): 1. Franciaország (Alice Dusserre, Antonin Guy) 44:08.2 (5 lőhiba), 2. Németország (Marie Keudel, Korbi Kuebler) 50.0 másodperc hátrány (6), 3. Norvégia (Eiril Nordboe, Storm Veistle) 50.3 mp h. (10), …24. Magyarország (Bozóki Laura, Kunos László) 9:01.4 p h. (17)

Rövidpályás gyorskorcsolya. 100 m. Fiúk: 1. Xinzhe Zhang (Kína), 2. Muhammad Bodzag (Törökország), 3. Kida Raito (Japán), …6. Major Dominik (Magyarország), …35. Keszthelyi Dávid (Magyarország). Lányok: 1. Jinzi Li (Kína), 2. Jingru Yang (Kína), 3. Polina Omelchuk (Kazahsztán), …8. Végi Diána Laura (Magyarország), …12. Szigeti Dóra (Magyarország)

3x3 jégkorong. Lányok. Csoportmérkőzés: Magyarország–Törökország 18–0 (6–0, 3–0, 9–0)