Megérkeztek a magyarok Besztercebányára

2022. 07. 23.
Megosztás

Szombaton kora délután megérkezett a magyar ifjúsági csapat Besztercebányára és Zólyomra, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál helyszínére.

A csapat szombat reggel 9 órakor indult Budapestről, a három autóbusz kora délután érkezett meg a szlovák településekre.

"A közel százfős csapat rendben megérkezett. Először a kézilabdázók foglalták el a szállásukat, hiszen ők Zólyom mellett, Gyetván lépnek pályára, és ott is laknak az egy hét folyamán. A delegáció ezután tovább utazott Besztercebányára, ahol a többi nyolc sportág képviselőit szállásoltuk el; a sportág jellegéből adódóan a kerékpárosok a saját kisbuszukkal érkeztek. Vasárnap megnyitó, hétfőn kezdődnek a versenyek. A nagy meleget leszámítva minden rendben zajlik, a küldöttség tagjai rendben átvették a szobáikat, ismerkednek a környezettel" - tájékoztatott Szlovákiából Dósa Viktória csapatvezető.

A vasárnap este fél kilenckor kezdődő megnyitón, a város parkjában az atléta Kriszt Sarolta és a judós Kenderesi Péter viszi majd a magyar zászlót.

A besztercebányai eseményre az oroszok, fehéroroszok nélkül 48 ország közel 3000 versenyzőjét várják. Magyarországot 9 sportágban közel 100 fiatal sportoló képviseli (atlétika, judo, kézilabda, kosárlabda, tenisz, tollaslabda, torna, országúti kerékpár és úszás).

A sportolók adatlapja ide kattintva elérhető.

(Fotó: MOB/Szalmás Péter)