A toronyban és a tatamin folytatódtak konzultációink

„Mindenki, aki a szervezés részese volt, nagyon alapos munkát végzett"

2019. 04. 19.
Megosztás

A budapesti asztalitenisz-világbajnokság vasárnapi rajtja előtt két nappal nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a szervezőbizottság. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke kijelentette, nyugodt szívvel mondhatja, hogy mindenki, aki a szervezés részese volt, nagyon alapos munkát végzett. „A vasárnap kezdődő vizsga úgy kezdődik, hogy a hallgató felkészülten jelent meg."

Az eseményen bemutatták a vb érmeit is.

A sajtótájékoztatón Kulcsár Krisztián, továbbá a magyar válogatott és edzőik mellett részt vett a háromszoros világbajnok kínai Csen Meng és a férfiaknál hatodikként rangsorolt dél-koreai Li Szang Szu, valamint dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Thomas Weikert, a Nemzetközi- (ITTF), Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség és dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság első ember is.

Kulcsár Krisztián - aki a vb egyik védnöke is egyben - úgy fogalmazott: tiszta lelkiismerettel várják a rajtot, mert „megértettük a feladatot". „Pontosan tudjuk, hogy egy nemzetközi szövetség életében a világbajnokság a legfontosabb esemény és hogy egy olimpia előtti évben milyen óriási az érdeklődés a viadal iránt itthon és külföldön is. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindenki, aki a szervezés részese volt, nagyon alapos munkát végzett. A vasárnap kezdődő vizsga úgy kezdődik, hogy a hallgató felkészülten jelent meg" - jelentette ki a MOB elnöke. Hozzátette: a MOB igyekezett hozzátenni a maga morzsáit" a szervezéshez, és ezen a hozzáálláson a vb ideje alatt sem fog változtatni a hazai ötkarikás szervezet. A sportvezető arról is beszélt, hogy a „drasztikusan" magas számok mutatják a sportág népszerűségét, a sportág iránti jelentős érdeklődést.

„Világbajnokságot rendezni jó - jelentette ki Nátrán Roland. - Számunkra már az elmúlt napokban megkezdődött a vb, s alig vártuk, hogy a szereplők is megérkezzenek. Köszönjük két fővédnökünknek, Schmitt Pálnak és Tarlós Istvánnak, továbbá legfontosabb partnereinknek, a magyar kormánynak, államtitkár asszonynak, Thomas Weikertnek és az ITTF-nek, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak, Kulcsár Krisztián elnöknek és Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének az együttműködést." A sportvezető reményét fejezte ki, hogy a vb teltházas lesz, s ahogy fogalmazott, rendezőként az a céljuk, hogy az összes néző VIP-nek, azaz különlegesnek érezze magát.

„Magyarország megannyi ikonikus és emlékezetes asztalitenisz pillanatot adott nekünk a sporttörténelem során - fogalmazott Thomas Weikert, emlékeztetve, hogy az első vb-n, 1926-ban a férfi és a női győztes is magyar volt. Személyes emlékeit megosztva elárulta: amikor az 1970-es években ő játszani kezdett, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor volt a példaképe. - Nagyon örülünk, hogy a legutóbb 1950-ben vb-házigazda Magyarország ismét nagyszabású eseményt rendez, gratulálok az egész rendezői csapatnak azért, amit itt létrehoztak" - mondta a sportdiplomata.

„Budapest ismét készen áll arra, hogy bizonyítson egy népszerű sportágban. Az elmúlt években természetesen a sport területe és a sportág is sokat változott, de mondhatjuk, hogy az asztalitenisz népszerűsége töretlen. Ezt nagyon jól mutatja, mekkora igény mutatkozott a bérletekre és napijegyekre, hiszen előbbiek 90 százaléka már az első héten elfogyott. A televíziós közvetítéssel több százmillió nézőhöz fogunk eljutni, remek alkalom ez arra, hogy megmutassuk magunkat a világnak" - mondta dr. Szabó Tünde, az esemény másik védnöke. Emlékeztetett: a magyar kormány 2010 óta kiemelt stratégiai ágazatként tekint a sportra, s az volt a céljuk, hogy 2020-ra ne legyen olyan sportág, amelyben Magyarország ne tudná megrendezni a csúcseseményt. „Örülünk, hogy asztaliteniszben ez sikerült, minden feltétel adott ahhoz, hogy a nemzetközi mezőny szívesen jöjjön hozzánk. Idén még öttusa-, vívó- és kajak-kenu világbajnokságot is rendez Magyarország."

A Nemzetközi Fair Play Bizottság először vett részt az asztalitenisz-vb megszervezésében. Dr. Kamuti Jenő elnök azt mondta: az asztalitenisz az egyik legsportszerűbb sportág, s nagyon örülnek, hogy az ő szervezetük is jelen lesz a tornán egy standdal. „Budapest Európa Sportfővárosa, és én nagyon büszke vagyok arra, hogy ezzel a lehetőséggel is hozzájárulhatunk a sportszerűség népszerűsítéséhez."

A Hungexpón vasárnap kezdődő egyéni vb-n 143 ország közel 600 versenyzője küzd majd az érmekért. A magyar színeket hét női és hat férfi asztaliteniszező képviseli majd a világbajnokságon, ahol öt számban, férfi és női egyesben, valamint férfi, női és vegyes párosban hirdetnek győztest.

További fotók:

(MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)