Mindkét magyar induló - Tóth Adrienn és Gyenesei Leila - bejutott a brazíliai öttusa Világkupa női versenyének szombati döntőjébe.
A nemzetközi sportági szövetség honlapja szerint a tavaly Eb-ezüstérmes Tóth - aki a múlt héten, az egyesült államokbeli Charlotte-ban 11. volt - ötödik lett a csütörtöki selejtező A csoportjában úgy, hogy a vívás és az úszás után még csak a nyolcadik helyen állt, de aztán a lövészetekkel megszakított futásban a negyedik legjobb időt érte el.
A B-ből Gyenesei Leila az élcsoportban célba érve ugyancsak ötödikként lépett tovább. Ő a vívást és az úszást követően stabil második volt, így nem is kellett különösebben izgulnia a kombinált számban.
Népes, 79 fős mezőny jött össze a Vk-sorozat második állomásán, Rio de Janeiróban, emiatt három csoportot alakítottak ki, s mindegyikből az első 12 biztosította helyét a fináléban.
Pénteken a férfiak selejtezőjét bonyolítják le.
(Forrás: mti)